Egy műsor forgatása kapcsán látogatott Szentendrére, ahol jó néhány évvel korábban nem csupán a marcipánok világába kóstolt bele, de rádiós karrierje is itt indult útjára.
Hamarosan Buday Péter műsorában láthatják viszont a nézők Vágó Pirost, ahol a neves chef társaságában készít finomabbnál finomabb fogásokat. Az ízek élménye mellett egykori emlékei is felelevenedtek, hiszen Szentendrén tanult bele a rádiós szakmába, legelső munkatapasztalatait pedig a helyi marcipánbolt eladójaként szerezte. A forgatás alkalmával ellátogattak a Cukrászda- és Marcipánmúzeumba is, ahol a múzeum egykori idegenvezetőként szintén nosztalgikus közegbe csöppent. Mint kiderült, a marcipánrózsák készítéséhez is van tehetsége, hiszen keramikus édesapja révén a képzőművészet sem áll tőle távol.
„Igazán jó érzés volt visszatérni a fiatalkori élményeim helyszínére. Diploma után munkára kezdtem vadászni, így kerültem az akkori Szabó Károly üzemeltette marcipánüzem belvárosi mintaboltjába, mint eladó. Éppen tél volt, így turisták hiányában nem volt túl sok látogató, de szívesen töltöttem ott mindennapjaimat, hiszen imádtam a bonbonokat, amelyekből mindennap választhattam egyet. Állítólag még a marcipánrózsák készítéséhez is van tehetségem, ami talán azért nem meglepő, mivel keramikus édesapámmal sokszor készítettem porcelánrózsákat.” – emlékszik vissza a marcipános időszakra Vágó Piros. – „Később a múzeum megnyitásakor a nyelvtudásomnak köszönhetően idegenvezetőnek kért fel Szabó bácsi, bár ez már csak néhány alkalmat jelentett, mivel ezzel párhuzamosan kezdtem rádiózni is.” – folytatja a Class Délután műsorvezetője.
„Az éppen induló szentendrei Pilis rádiónál dolgoztam. Bár akkor még zöldfülű voltam rádiózás terén, a meghallgatáson mégis nagyon megtetszettem nekik. Feledhetetlen időszak volt ez, sok tapasztalatot szereztem és itt ejtettem a legtöbb hibát is, amelyekből azonban rengeteget tanultam. Sokszor még ma is hihetetlen, hogy azóta a leghallgatottabb hazai rádió műsorvezetője vagyok.” –mondja Piros, aki az ország egyik legismertebb hangjaként erősíti a Class FM csapatát.