Szórakozás

Életveszélyben volt külföldi nyaralásán Bódi Sylvi?

Egy bő hétnyi szörfözést engedélyezett magának Bódi Sylvi, aki egy trópusi országban pihente ki az előző év fáradalmait. A modell hatalmas viharba keveredett a nyílt vízen.

Jó kis hetet tudhat maga mögött Bódi Sylvi, aki naponta több órát töltött az egyik trópusi ország tengerén. A modell ugyanis egyik kedvenc hobbijának hódolt, mely nem más, mint a szörfözés. Elmondása szerint szörfözési technikája rengeteget fejlődött az elmúlt napokban, így már tapasztalt hullámlovasnak mondhatja magát. Arra azonban ő sem számított, hogy egy hirtelen jött vihar, olyan helyzetbe hozza, mely kis híján az életébe is kerülhetett volna. A modell éppen a vihar közeledte előtt merészkedett a nyílt tengerre, ahol másodpercek alatt csaptak fel a több méteres hullámok.

„A probléma ott kezdődött, hogy pillanatok leforgása alatt sötét felhők gyűltek össze az égbolton… Én mondtam Ralphnak (aki talán túlzásba vitte egy kicsit a naptej használatát), hogy nem kellene elindulnunk szörfözni, mert ítélet idő közeleg…” – mondta a modell, akinek végül igaza lett. Ám Sylvi mindezt már csak a háborgó tenger közepén sodródva tudta meg, amikor az életéért küzdött. „Alig hogy kiértünk olyan vihar lett. Süvített a szél és akkora tarajos hullámok borzolták az óceán felszínét! Azt se tudtuk, hogy hogyan meneküljünk vissza a hajóra. Ez alkalommal nem mi fogtuk el a hullámokat, hanem ők kaptak el minket. Aztán amilyen hamar jött az egész, olyan gyorsan el is ment. Pont mire visszaértünk a partra már vége is volt. Szóval ezt a délutáni akciónkat nem mondanám, hogy túl jól időzítettük” – írta közösségi oldalán a modell, aki sikeresen megúszta a viharos kalandot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik