Szórakozás

Damuról kitálaltak – Rettegtem, hogy a lányom meghal

Kis híján ráment Palácsik Tímea egész családja a Damu-ügyre. A lány édesanyja még mindig nem dolgozta fel a történteket.

Bár Damu Roland ügye hatalmas port kavart a médiában, és a színész, valamint az ügyvédje az ítélethirdetés óta többször is kamerák elé állt, ám eközben Palácsik Tímea és családja hallgatott. A lány édesanyja most azonban úgy döntött, megtöri a csendet, és kijelentette, nem csodálkozik Damu megnyilvánulásain.

“Biztos vagyok benne, hogy a végsőkig tagadni fog. A két év alatt, amíg együtt volt a lányommal, mindig azt mondta, hogy ő nem tett semmit. Akkor sem ismerte be tettét, amikor láttam Timin a kék-zöld foltokat, és számon kértem, miért veri. Damu csak sajnáltatja magát. Ő mindig ártatlan… De nem is ez számít. Súlyos sebeket ejtett a családunkon, és ezen az sem segítene, ha hirtelen bűnbánó lenne. Meg vagyunk törve. Életünk végéig nem tudjuk kitörölni az emlékeinkből ezt a cirkuszt. Akkor volt a legrosszabb, amikor az első verés történt. Hiába mondtuk Timinek, hogy szakítson, nem tudott. A két év alatt végig attól rettegtünk, hogy úgy megüti Timit, hogy meghal” – mesélte a Borsnak Palácsik Zoltánné.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.