Szórakozás

Új pert indíthatna Damu ellen Palácsik

Becsületsértésért és rágalmazásért magánvádas eljárást indíthatna Damu ellen Palácsik Tímea.

Jogi szakértőként faggatta Vujity Tvrtko Mester Csabát  A TV2 Mokkájában Damu Roland büntetőügyéről. A műsorvezető többek között arra volt kiváncsi, lehet-e jogi következménye annak, hogy az egykori sorozatszínész folyamatosan pocskondiázza a médiában Palácsik Tímeát.

Mester Csaba úgy véli, a lány becsületsértésért és rágalmazásért is beperelhetné volt párját, ami nem közvádas, hanem magánvádas eljárás lenne. “Ez enyhébb súlyú bűncselekmény, ahol nem a nyomozóhatóság, hanem a sértett képviseli a vádat” – mondta el az ügyvéd. A jogász hozzátette, mindenkinek, akit sérelem ér, azt javasolja, hogy a jog eszközeivel vegyen elégtételt.

Az ügyvéd azt is elmondta, sokkal rosszabbul jár Damu, hogy az úgynevezett “biciklis” ügyét külön eljárással tárgyalja a bíróság, ugyanis így lényegesen súlyosabb büntetést is kaphat a színész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik