Szórakozás

Rászállt a rendőrség az egyik legismertebb magyar celebre?

Alekosz úgy érzi, hogy rászálltak a rendőrök, ugyanis egy héten belül háromszor is megbírságolták. Több tízezer forintot húztak ki a görög zsebéből, amit ő nagyon sérelmez.

A ValóVilág negyedik szériájának győztese korábban egyszer sem került összeütközésbe a törvénnyel, éppen ezért furcsa számára, hogy egy héten belül háromszor is megbüntették. Nem tagadja, hogy ő is hibázott, de úgy érzi, egy figyelmeztetéssel is megúszhatta volna, ha nem egy ismert ember, és nem szálltak volna rá az egyenruhások.


Fotó: TV2

Első alkalommal azt közölték vele, hogy 50 helyett 62-vel hajtott, ami miatt 10 ezer forintot kellett fizetnie. Néhány nap múlva azért büntették meg, mert nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. Ekkor 15 ezer forintot gomboltak le róla. Harmadik alkalommal azzal állították meg, hogy nem használta az irányjelzőt, ami miatt szintén 10 ezer forintot kellett fizetnie a rendőröknek. Mindez Érden, ráadásul ugyanazon a helyen történt. Az ügy pikantériája, hogy még a zsaruk is ugyanazok voltak mind a három esetben.

Alekosz azt mondja, egyáltalán nem voltak vele kedvesek a rend őrei, sőt megpróbálták az erejüket fitogtatni, túlzottan is hivatalosak voltak. Ráadásul nem elég, hogy megbüntették, tüzetesen átvizsgálták még az autója felszereltségét is. A görög szinte biztos abban, hogy akkor is belekötöttek volna, ha semmiféle szabálytalanságot nem követ el.

„Én korábban azt gondoltam, hogy jóban vagyok az érdi rendőrökkel. Egyik alkalommal még egy rendezvényükre is meghívtak fellépni, de nem tudtam elmenni egyéb elfoglaltságaim miatt. Ezek után persze akkor sem mennék el hozzájuk, ha újra hívnának.” – bosszankodott kis hazánk egyik legismertebb celebje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik