Szórakozás

VV Éva letehenezte kolléganőjét

Sosem titkolta a véleményét, a VV4 női nyertese lett. Éva szerint felháborító, hogy VV Kinga címlaplány lesz. Szerinte le sem tud fogyni addigra.

“Jó reggelt! Az áprilisi Playboy-ban valóban benne leszek! Szakemberek segítségével fogyókúrázom természetesen, nem esztelenül. Amióta kijöttem a Villából, elkezdtem ezt már, ezért haladok ilyen jól. Szó sincs arról, hogy gyötörném magam: járok edzeni, odafigyelek az étrendre, eljárok kezelésre is. Szóval köszönöm, jól vagyok nagyon is!”
– osztotta meg pénteken reggel örömét és a közeljövő történéseit VV Kinga, amelyhez egyik nagy kritikusának, VV Évának is lett egy két keresetlen szava.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

“A VV-s záróbulin Kinga seggén szétrepedt a gatya” – foglalta össze rövid, ám nem túl velős véleményét még Kinga bejegyzése előtt a VV 4 törtetője az interneten vezetett közösségi lapján, amelynek több mint ezerkétszáz rajongója örült vele együtt. Éva szívébe nem lopta be magát Kinga, és a jelek szerint ez a jövőben sem lesz másképp, hiszen a Playboy áprilisi számában a VV5 szőke királylánya domborít majd. Évának ez az álma sosem valósulhatott meg. Igaz, Kingának tizenhat kilótól kell megszabadulnia a címlap kedvéért. A VV5 törtetője nem kertelt, amikor erről kérdeztük.
“Nem értem, miért nem Seherezádét keresték meg. Sőt, a mi szériánkból ott volt Anikó, vagy akár én is, jól nézünk ki, és még kisugárzásunk is van. Ez a lány kalácsképű. Ha ilyen ocsmány nőt fel tudnak keresni, és erre van igény Magyarországon, akkor nagy a baj. Egyébként meg biztos ő kereste a lehetőséget, hogy ez megvalósulhasson, pedig őt már a Villában sem akarták fotózni, amikor a CKM bent járt. Ráadásul tizenhat kilót fogyni egy-két hét alatt? Lehetetlen. A magazin ugyanis egy hónap múlva jelenik meg körülbelül, fotózni jóval korábban kell.
Ha le akar fogyni, sokat kell majd hánynia, vagy kénytelen lesz a photosopra bízni magát. Mindenesetre ő lehet az első tehén a nyuszis magazinban” – tette hozzá VV Éva.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Ajánlott videó

Olvasói sztorik