Szórakozás

Rengeteget változott VV Kinga

Bár VV Kinga több hónapot töltött a ValóVilág luxusbörtönében családjától elzárva, épp ez az időszak hozta közelebb szeretteihez.

Talán a Valóvilág ötödik szériájának játékosai között nincs megosztóbb személyiség, mint VV Kinga. A szőke ciklon hol bűbájos, hol hisztérikás arcát mutatta a játék folyamán. De így is sikerült barátokra szert tennie, Csaba és Attila személyében. Ám a villában kialakult baráti viszony ellenére a finálé óta még egyikőjükkel sem beszélt a huszonéves lány. „Nehezen rázódom vissza a villalét után. Még mindig hajnali három-négy felé tudok csak elaludni, és dél körül felkelni. Gondolom Csabi és Attila sincs ezzel másképp. Szerintem ők most azt sem tudják, hogy merre vannak arccal. Ezért még nem volt időnk beszélni, körülöttük most nagy a felhajtás. Én pedig nem szeretném zaklatni most őket” – nyilatkozta a Hír24-nek VV Kinga, aki szerint Csabával később is tartani fogják a kapcsolatot.

„Csabival biztos, hogy barátok maradunk. Természetesen sajnáltam, hogy nem ő nyert, hiszen én neki drukkoltam. Félreértés ne essék, nem sajnálom Attilától a nyereményt. Hiszen az, aki végigtol öt hónapot a ValóVilágban, eleve megérdemli a lakást, az utazást és a pénzt is” – árulta el a gyakran hisztérikaként viselkedő Kinga, akinek a játék alatt rendkívül megtetszett a média világa. „A játék minden percét élveztem. Sajnáltam, hogy vége lett. Nagyon megtetszett ez a világ. Remélem, hogy lesz lehetőségem a médiában elhelyezkedni” – mondta reménytelien VV Kinga, aki így is sokat profitált a játékból.

„Talán furcsán hangzik, de a játék közelebb hozott a családomhoz. Korábban csak dolgoztam és főiskolára jártam, alig voltam otthon. Az öcsémmel sem volt jó a viszonyom, hiszen hol veszekedtünk, hol csak zavartuk egymást a puszta összezártságunkkal. Szerencsére ez mostanra megváltozott. Amíg a villában voltam, rájöttem, mennyire szerencsés vagyok, hogy van családom. Ők igazán szeretnek, gondoskodnak rólam. Így mostanra értettem meg, hogy mennyire kivételes helyzetben vagyok, hogy ők vannak nekem. Szeretnék most minél több időt velük tölteni. A távollétem hozott minket közel egymáshoz, és szeretném, ha ez így is maradna” – mesélte VV Kinga, akinek ennek fényében esze ágában sincs elköltöznie a családi fészekből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik