Szórakozás

A Train borral és albummal köszönti a tavaszt

A Train áprilisban megjelenő új albumának első slágerével kúszik egyre feljebb a legnépszerűbb magyar kedvencek sorában.

Tóth Gabi végszó nélkül tartja eddigi pozícióját, Noel Gallagher pedig az Oasis után önállóan is bizonyít.

Noel Gallagher Dream On című dala újdonsült belépőként a harminchatos címkét szerezte meg hazánk mérvadó slágerlistáján. Az Oasis egykori oszlopos tagja kapásból az első helyre tornázta szólóalbumát, február végén pedig a New Musical Express magazin „godlike genius”, vagyis isteni tehetség elnevezésű díját vehette kézbe, nem kis elismerésként. Noel számos toplistás szerzemény szülőatyja volt az együttesben eltöltött idő alatt és az évek során semmit sem veszített népszerűségéből.

Tóth Gabi az Eurovízión nem jutott a végső körig, a Class40 toplistán azonban továbbra is a magyarok tizenhatodik kedvence. Nem kell végszó című dalának klipjében az énekesnő újdonsült párja is feltűnik. Gabi évek óta a magyar zene meghatározó egyénisége, aki a februári Story-gálán az év énekesnője címmel is gazdagabb lett.

Az 1994-ben alakult Train névre keresztelt banda áprilisban jelenteti meg California 37 című vadonatúj korongját. Ráadásként ugyanezen a címen kerül forgalomba a tavasz folyamán új sajátmárkás boruk is, amelynek bevételét az eddigiekhez megszokott módon jótékony célokra fordítják. A Drive By már az első három hétben a világ lejátszási és eladási listáinak egyik rekordere lett, a Class40-en pedig a harmadik helyen áll.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik