A rajzfilmes műfaj egyre több felnőtteknek szóló témával, többek közt az örökbefogadással vagy a háborúkkal foglalkozik, noha még mindig a családi animációk a leghangsúlyosabbak – derült ki az animációs műfaj legjelentősebb találkozóján, a franciaországi Lyonban zajló Cartoon Movie-n. A felnőtteknek szóló témákkal foglalkozó animációs alkotások már 30 százalékát teszik ki az európai gyártásnak ebben a műfajban.
Előretörésük többek közt olyan alkotásoknak köszönhető, mint a 2007-es Persepolis, amelynek bevételei háromszorosára rúgtak a gyártási költségeknek. Nagy lökést jelentett a 2008-as Libanoni keringő is, az Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölt film. Ari Folman alkotása négyszeresen hozta vissza a gyártási költségeket. Az animációs szakma mintegy hétszáz képviselőjének részvételével zajló lyoni találkozón elhangzott, hogy míg az európai animációk 48 százalékát tudják exportálni, addig a hagyományos filmeknél csak 22 százalék ez az arány. “Az animáció határai eltűntek, amióta elsősorban nem műfajként, hanem technikaként gondolnak rá” – fogalmazott Manuel Cristóbal spanyol szakember, a Perro Verde Films vezetője, a kétszeres Goya-díjas Arrugas című film producere.
Vélemények szerint a produkcióknak a nemzetközi piacot kell megcélozniuk, a hazai nem elég. Európa pedig csak a tehetség révén veheti fel a versenyt a “hollywoodi ágyúkkal”. Az alkotók egyre bátrabban nyúlnak az öregedés, a kényszermunka, a háború vagy más társadalmi gondok témájához – mondta Velérie de Halleux, a Cartoon Movie kommunikációs vezetője. Így van ez például az Another Day of Life című produkció esetében is: a film Ryszard Kapuscinski azonos című könyvének – egy angolai polgárháborúról és a gyerekkatonák sorsáról szóló műnek – az adaptációja. A Wrinkles című animációz témája az Alzheimer-kór és az öregedés. Idén 18 országból 55 projekt szerepel a találkozón. Ebből hét film már készen van, 11 gyártás alatt áll, 18 fejlesztési szakaszban, 19-ről pedig még csak filmterv készült. Összesen 21 projekt háromdimenziós. Az animációs találkozót 14. alkalommal rendezték meg, Lyonban negyedszer.