Szórakozás

Ez mentheti meg a börtöntől Damu Rolandot

Az úgynevezett "biciklis-megverős" ügy mentheti meg Damu Rolandot! Az ellene szóló vádaknak ugyanis eredetileg része lett volna az előbb említett ügy is, ám valamiért mégis "eltűnt" az ítélethirdetésre.

Az elsőfokú ítéletet megelőzően Damu Roland ellen három pontban is kiterjesztették a vádat. Szeptember 12-én így már úgy ment el ügyvédjével a tárgyalásra, hogy a ráckevei hotelben történt állítólagos verés és személyi szabadság megsértése, és az úgynevezett biciklisbaleset ügyében is felelnie kellett volna a bíróság előtt. Utóbbiról annyit érdemes tudni, volt menyasszonya szerint Damu úgy megrugdosta, hogy nem tudott lábra állni, és kórházba kellett mennie. Állítása szerint azonban a színész kérésére ott azt mondták, biciklivel esett el.

Az elsőfokú tárgyalásnál azonban Damu közölte, a kiterjesztett váddal kapcsolatban nem kapott vádiratot, így felkészülni sem volt ideje rá, azaz nem biztosították számára a védekezéshez szükséges minimális feltételeket. Ennek ellenére a két másik ügyben döntött a bíróság, a biciklis ügyet pedig kiemelte a vádból, hogy külön tárgyaláson tisztázódjon, valóban megverte-e párját Damu, vagy tényleg csak egy biciklibalesetről van szó.

„A jegyzőkönyvből, vagy a postai tértivevényből kiderülne, ha valóban megkapta volna ügyfelem a kiterjesztett vádra vonatkozó iratokat. Ez esetben ilyenről nincs szó – mondta a Hír24-nek dr. Ruttner György. – A szeptember 12-i tárgyaláson ennek ellenére a három ügyből kettőben érdemi döntés született. A biciklis esetet azonban kiemelték az ügyből, hogy külön tárgyalják. A bírónak két lehetősége lett volna álláspontom szerint. Mindhárom ügyet kiemelni a vádból, és úgy ítéletet hozni, vagy elnapolni a tárgyalást, hogy legyen idő felkészülni a kiterjesztett vádpontokra is. A bíróság azonban ítélkezett, hiszen a bírónő akkor már tudta, szeptember 14-től távozik a bírói testületből” – magyarázta az ügyvéd, aki a másodfokú tárgyaláson erre is felhívta a törvényszék figyelmét. Dr. Ruttner felvetései és érvelése talán mindenki számára világossá tette, hogy az ügyet így újra kell tárgyalni, ismét első fokon.

Szerdán nem hoztak ítéletet, március 20-án azonban folytatódhat az ügy. És ha a másodfokú testület is úgy látja, akkor Damu Roland végre újra reménykedhet. Az új eljárásban ugyanis az eddigi és csak a napokban előkerült tanúkat újra meghallgathatják majd, illetve az eddigi, és a közelmúltban előkerült új bizonyítékokat, szakértői véleményeket is újra értékelhetik, mielőtt ítélkeznek felette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik