Szórakozás

Két irányból támadnak a VV-sek!

Annak érdekében, hogy a valóságshow-szereplők minél tovább a köztudatban maradhassanak egyesek a zenei- vagy politikai életben is szerencsét próbálnak.

Úgy látszik egyetlen olyan VV játékos sincs, aki ne tenne meg bármit azért, hogy a köztudatban maradhasson. A korábbi szériákból éppen ezért adta zenélésre a fejét VV Zsófika, aki egyetlen muzsikáját a Rágógumi című slágert dobta piacra. Ám zenei szárnypróbálgatásai nem találtak megértő fülekre, és a szőkeség – szerencsére – hamar felhagyott ebbéli tevékenységével. Zeneiparba tett betörési kísérlete azonban nemcsak neki volt, hanem VV Leonidasznak és Majkának is, akik a mai napig nem hagytak fel ebbéli tevékenységükkel. Aki pedig épp nem zenéléssel folytatja életét a villalét után, az a politika felé kezd kacsintgatni. Így van ez VV Lacival is, aki úgy döntött, hogy ezen a területen is kipróbálja magát.

Az egykori nehézsúlyú villalakó a Magyar Nemzet Köztársasági Pártja néven futó pártban tevékenykedik, melynek politikai irányvonalait egy nagyszabású sajtótájékoztató keretében ismertette. A valóságshowhős komolyan gondolja, hogy beszáll a politikai életbe, és hisz abban, hogy munkája ezen a területen is építő jellegű lesz. Persze nem ő az egyetlen, aki a valóságshowk történetében politizálásra adja a fejét. Korábban Mészáros Szabolcs, a ValóVilág első szériájának győztese döntött úgy, hogy politikai élharcossá lép elő. 2004-ben az MSZP EU-kampányában láthattuk őt aktivistaként, majd a Fiatal Baloldanak kampányolt. Ám mindezzel később felhagyott a csendes, egyébként testnevelő tanár végzettséggel rendelkező realityszereplő, akiről ma már alig hallani.

Míg eddig két széria is kitermelt magának egy-egy politikusi pályával kacérkodót, addig az ötödik évad szereplői közül szinte senki sem gondolkodik hasonlóban. Sokkal inkább zenei pályafutást terveznek az ötödik széria játékosai. VV Bandika és Cristofel is kacérkodott már az énekléssel, míg Shadi egy új zenei stílust szeretne meghonosítani. Bár VV Csabának már a villalét előtt is volt saját zenekara, most még inkább szeretné, ha bandája sikeres lenne. A valóságshow-szereplők másik közkedvelt pályáját, a politikai karriert azonban kizártnak tartja. „Politizálni? Én? A közeljövőben biztos, hogy nem. Úgy állok ehhez a kérdéshez, mint a Guns N’ Roses frontembere. „Engem nem érdekel a politika. Az a lényeg, hogy az erősítőm szóljon.” Nagyjából engem is ennyire mozgat meg a dolog” – árulta el a Hír24-nek VV Csaba, aki a zeneiparban szeretne szerencsét próbálni. Vajon a soronkövetkező VV még hány dalospacsirtát és politikusnak felcsapó aktivistát szabadít a nézők nyakába?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik