Szórakozás

Exkluzív – Újabb széria indul a ValóVilágból

Az RTL Klub elégedett a ValóVilág ötödik szériája által hozott eredményekkel, és hivatalosan először erősítették meg, hogy tervezik a VV 6-ot is.

Talán voltak, akik kételkedve fogadták, amikor az RTL Klub 2010-ben bejelentette, indul a ValóVilág ötödik szériája, ám bebizonyosodott, ők azok, akik tévedtek. A valóságshow Attiláékkal ugyanolyan sikeres volt, mint Alekoszékkal. Igaz, tapasztalható volt néhány százalékos visszaesés a nézettségben, de ez egyebek mellett annak tulajdonítható, hogy más időpontban sugározták, mint az előző évadot, ráadásul már nem hatott annyira újdonságként a nézőkre, mint a VV5.

Abban az időben ugyanis mindenki ki volt éhezve az ilyen jellegű realityra, hiszen a ValóVilág 3 és 4 sugárzása között hét év telt el. Ráadásul az este kilenc óra, amikor a VV utolsó évadát tűzték műsorra, sokkal veszélyesebb zóna, mint a VV 4 hét órája. Az előbbi időpontban ugyanis nagyobb a verseny a televíziós piacon. Ehhez képest tehát a néhány százalékos visszaesés a nézettségben szinte elhanyagolhatónak tekinthető.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

Ráadásul a ValóVilág legutóbbi évada abban az időtartományban a többi csatornán futó összes többi műsorhoz képest nézettebb volt, ami mindenképpen bizakodásra adhat okot abban a tekintetben, hogy érdemes lesz újabb szériát indítani a valóságshowból.

Azt azonban, hogy a VV6 mikor kerül képernyőre, az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter még nem tudta megmondani. Úgy véli, addig, amíg ez nem tisztázódik, azt sem érdemes találgatni, kik lesznek az új évad műsorvezetői. Az biztos, hogy a csatorna elégedett az eddigi házigazdák teljesítményével.

Talán már sokan nem is emlékeznek arra, hogy a ValóVilág első és második évadát Stohl András mellett Czifra Noémi vezetésével futott, akiről az utóbbi időben csak keveset hallunk, az RTL Klubon pedig már jó ideje nem láthatjuk. A harmadik szériában került képbe Lilu, aki Stohl Andrással együtt vezette a műsort. A következő VV-t már három műsorvezetővel prezentálta az RTL, ekkor kapcsolódott be Sebestyén Balázs, aki az ötödik szériára is maradt, miután Buci börtönbe került. Egyesek szerint Stohl újra feltűnik majd a VV 6-ban, ezt azonban hivatalosan senki nem erősítette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik