Szórakozás

Így lett milliomos az RTL Klub felfedezettje!

Attila nyerte meg tegnap este a ValóVilág ötödik szériájának játékát. A villa kavarógépe nagy fölénnyel utasította maga mögé Csabát és Seherezádét.

Attila meg sem tudott szólalni, amikor kiderült, a nézők 68 százaléka őt akarta milliomosként látni a játék végén. A furcsa fiú végül csaknem 50 millió forintnyi összértékű nyereménnyel lett gazdagabb, bónuszként pedig megkapta a villa aranyhalát is. A VV-nyertes egy éven keresztül havi 1 millió forintot kap, mellé jár neki az 50 négyzetméteres lakás, az autó és a luxusnyaralás. Attila egészen egyszerűen fel sem tudta fogni, hogy mi történik vele, könnyezett, sóhajtozott és utoljára még körbejárta a luxusbörtönt. Azt is kifejtette, hogy a villa szerelme volt és visszaadta számára, amit „elcseszett”, az pedig nem más, mint az élete.

Attila azt is bevallotta, bár azt szerette volna, hogy érzelemmentesen játssza végig a VV-t, de ez nem sikerült neki. A fiú a luxusbörtönben sírt, veszekedett, taktikázott, szerelmes lett, és volt, hogy megszakadt a szíve. A győztessel minden megtörtént a játék alatt, ami csak megtörténhetett, kimondhatjuk hát, kiérdemelte a főnyereményt. A nagy vesztesek, Seherezádé és Csaba méltósággal távoztak a fináléból és azt mondták, nem csalódottak, így is örülnek annak, hogy részt vettek a ValóVilágban.

Attila egyébként a játék végén szüleinek üzent, azt kérte tőlük, ne haragudjanak rá, és megígérte, siet haza hozzájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik