Szórakozás

Távoznia kell a villából a VV játékosának

Ma este kiderül, hogy Attilának vagy Verának kell távoznia a VV-ből. A szavazás állása tegnap este viszonylag szoros volt, azt egyelőre nem lehet tudni, ki áll jobban.

Ismerősei féltik Attilát a ma esti párbajtól. Nem csak attól tartanak, esetleg kiesik, hanem attól is, hogy a taktikus fiú rosszul lesz az izgalomtól. Ez azért merült fel a fejükben, mert Attila már a péntek esti kihíváson is rettenetesen izgult. Remegett, kiszáradt a szája, dadogott és nem titkolta, majdnem elájult. A kavarógép a választása után elmondta, annyira ideges volt, hogy szinte azt sem tudta, mit beszél. Azt állította, ő sokkal nehezebben viseli a párbaj előtti időszakot, mint ellenfele, Vera.

Tegnap este az összefoglalóban azt is megnézhettük, hogy áll a két versenyző között a szavazás állása. A különbség nem óriási, egyik villalakónak 44, a másiknak 56 százaléka van. Azt persze nem lehet tudni, hogy Attilát, vagy Verát kedvelik jobban a nézők, arról nem beszélve, hogy ma estig akár meg is fordulhat az eredmény.

Történjen bárhogyan, egy biztos, az, aki ma este visszatérhet a villába, nagy eséllyel pályázik a főnyereményre, hiszen már csak négyen maradnak játékban és csupán egy hét van hátra a VV ötödik szériájának játékából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik