Szórakozás

Mindenkit átver Stohl? Mégsem március 5-én szabadul?

A Hír24 úgy értesült, egyáltalán nem biztos, hogy március 5-én szabadul Stohl András a börtönből. Ugyanakkor korábban a színész-műsorvezető ügyvédje megerősítette ezt az időpontot.

Stohl András egyik közeli ismerőse viszont úgy tudja, a híresség szeretné elkerülni azt a médiafelhajtást, amely a bevonulásakor volt, éppen ezért inkább más időpontot adott meg a szabadulására vonatkozóan, mint amikor valójában elhagyhatja a börtönt.


Fotó: MTI

A Hír24 szerette volna hivatalosan is megtudni, hogy Stohl András mikortól lesz szabad ember, de az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet illetékese a színésszel kapcsolatban semmiféle információval nem szolgálhatott. Ennek oka az, hogy Stohl még bevonulásakor megtiltotta, hogy vele kapcsolatban bármiféle információt kiadjanak a bv illetékesei. Ugyanakkor azt megtudtuk, milyen procedúra vár a hírességre, mielőtt szabad ember lesz. Természetesen, csakúgy, mint a többi rabra, rá is ugyanazon szabályok vonatkoznak. A megadott napon akár 0 órakor, de akár éjfélkor is kiengedhetik. A pontos időpontról Stohl esetében egyelőre nem lehet tudni. Az azonban biztos, hogy az úgynevezett “szabadon bocsátást” megelőző szabadítási eljárás legfeljebb negyvennyolc óráig tarthat. Az elítéltet olyan időpontban kell szabadítani, hogy – az utazási körülményeket figyelembe véve – lehetőleg még ugyanazon a napon megérkezhessék lakóhelyére. Stohlnál nyilván a családtagjai, esetleg az ügyvédje gondoskodik majd a hazajutásáról, kevésbé tartjuk elképzelhetőnek, hogy a színész távolsági busszal megy Fótra.

A szabadulás előtt álló rabra egyéb szabályok is vonatkoznak. Le kell adnia a formaruháját, ágyneműjét, matracát, tulajdonképpen mindazt, ami nem a sajátja, de a börtönléte alatt használt. Ezek után megkapja a korábban letétbe helyezett pénzét, személyes tárgyait, értékeit, valamint az okmányait, amelyeket természetesen a börtönbe vonulásakor elvettek tőle.

Stohl Andrásnak természetesen ugyanezen eljáráson kell majd keresztülmennie, akár március ötödikén szabadul, akár másik napon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik