Szórakozás

Exkluzív: Perre mehet az RTL Klub Erdélyi Mónika miatt

Többféle hír is felröppent a napokban Erdélyi Mónikával kapcsolatban. Az már bizonyosnak látszik, hogy a népszerű tévés az ATV-nél folytatja pályafutását, de arról ellentmondásos információk vannak, milyen műsort kap.

Mint ismeretes, Erdélyi Mónika kibeszélő show-ja 2010. tavaszán ért véget az RTL Klubon, és bár akkor azt gondoltuk, az ismert tévésnek távoznia kell a csatornától, ám nem így lett. A mindig mosolygós Mónika újabb lehetőséget kapott, a Reggeli című műsor egyik háziasszonya lett. Kora hajnali tündöklése azonban jóval rövidebbnek bizonyult, mint a Mónika show… A tévés akkoriban cáfolta a kirúgásáról szóló pletykákat, azt mondta, közös megegyezéssel távozott a csatornától.

A Hír24 úgy tudja, annak idején az is hozzájárult a Mónika show megszüntetéséhez, hogy a műsor nézettsége visszaesett, de arról is pletykának, hogy a TV2-n elindított, Joshi Bharat által vezetett műsor tett be a produkciónak. A készítők ugyanis egyre vadabb ötletekkel színesítették a műsort, amiért az (akkor még létező) ORTT sorban küldte a büntetéseket. A dolog pikantériája, hogy időközben aztán Joshi showja is befuccsolt, így egyik csatornának sem maradt kibeszélő-, illetve szembesítő show-ja.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Na, de koncentráljunk inkább a jelenre. A napokban arról számoltak be a bulvárlapok, hogy Erdélyi Mónika show-ja újraindul, mégpedig az ATV-n. Az érintettet hiába faggatták a témában, nem akart nyilatkozni. A hír hallatán mindenképpen felvetődik a kérdés, használhatja-e bárki a Mónika műsorcímet, vagy az le van védve az RTL Klubnál?! Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója megerősítette gyanúnkat, vagyis, hogy legálisan senki nem használhatja a korábban igencsak népszerű elnevezést. Amennyiben ezt megszegik, úgy az RTL Klub perre viheti a dolgot.

Kolosi Pétertől arra is választ vártunk, esetleg számítanak-e még az RTL Klubnál Erdélyi Mónikára. A hírigazgató erre nemmel válaszolt.

Egy másik pletyka szerint az ATV nem a Mónika show-t akarja újraéleszteni, hanem egy egészen más jellegű produkció háziasszonyaként számítanak a tévésre. Legyen szó bármelyik variációról, az RTL Klub kulisszái mögött máris azt suttogják, nem biztos, hogy az ATV jó döntést hozott, amikor Mónikával kezdtek tárgyalni. Hát, ezt majd meglátjuk, az első nézettségi adatokig legalábbis senkinek nem érdemes leírnia Mónikát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik