Szórakozás

Berki Krisztiánt pénz miatt zsarolják?

Videó-felvételek is igazolhatják, Berki Krisztián nem hagyta cserben motoros áldozatát - állítja a Fradi volt elnöke.

M. Norbert feloldotta a titoktartási kötelezettsége alól ügyvédjét, és közleményt adtak ki: feljelentették Berki Krisztiánt. Állításuk szerint a volt Fradi-vezér ellen cserbenhagyásos gázolás miatt nyomoz a rendőrség. A közlemény szerint Berki november 21-én az Alkotás utca és a Márvány utca kereszteződésénél karambolozott a motorral közlekedő M. Norberttel. Állításuk szerint Berki elhajtott és csak később tért vissza a helyszínre, de orvosi segítség kérését sem ajánlotta fel. A Hír24 utolérte az érintettet, aki teljesen másképp emlékszik a történtekre, ráadásul azt mondja, bizonyítani is fogja az igazát.

“Való igaz, hogy tavaly novemberben történt közlekedési baleset, amelyben érintett voltam. Motoros emberként sajnálom, hogy velem fordult ez elő, hiszen sofőrként mindig körültekintő vagyok az utakon, különös tekintettel a motorral közlekedőkkel szemben. Nagyon örülök, hogy nem történt személyi sérülés, és annak is, hogy a rendőrség nyomozást indított az ügy körülményeinek a tisztázására. Hiszem, hogy a tanúk és a térfigyelő kamerák felvételei alapján kiderül az igazság, és mindenki számára megnyugtató eredmény születik” – közölte a volt sportmenedzser közösségi lapján.

A Hír24 időközben Berki környezetből úgy értesült, hogy a baleset egyik szemtanúja a szintén Berkivel utazó személyi edzője volt. Úgy tudjuk, Berkiék már csak azért is állhattak meg a helyszínen, mert az autójuk is megsérült, amit azonnal észre is vettek. A neve elhallgatását kérő tanú további részleteket is elárult.
– Nem igaz, hogy elhagyta a helyszínt, sőt, a motoros férfi közölte, hogy nincs szükség rendőri intézkedésre, mert az neki “nem jó”. Azt állította, nincs kötelező biztosítása, és a személyes papírjai sincsenek nála. A motoron ráadásul hitel van, erre hivatkozva nem kívánta írásban elismerni a felelősségét sem. Lehet, hogy a peren kívüli megegyezés miatt, egy jókora kártérítés reményében fordultak a hatóságokhoz – mondta a szemtanú.
Úgy tudjuk, hogy a baleset helyszínének közelében valóban több térfigyelő kamera is megtalálható, így lehet, hogy perdöntő felvételek is készültek az ominózus novemberi napon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik