Szórakozás

Ők ma Magyarország legnépszerűbb sztárjai

Ma tizenharmadszor gyűltek össze a hazai média és színház kiemelkedő személyiségei az év legnagyobb sztártalálkozóján: a Story Ötcsillag díjátadó Gálán, ahol az év legsikeresebb és legkiemelkedőbb egyéniségeit és produkcióit ünnepelték.

A hagyományokhoz híven ezúttal is a Corinthia Hotel Budapest díszes bálterme volt a helyszín, ahol 2011 legnépszerűbb műsorai, műsorvezetői és színészei vehették át a Story magazin olvasói által nekik ítélt díjat, a legnagyobb hazai sztárok jelenlétében.

“A Story Ötcsillag Díj fontosságát elsősorban az adja, hogy odaítéléséről a közönség dönt” – mondta el Ómolnár Miklós főszerkesztő. “Így a művészek és tévés személyiségek direkt módon attól a közegtől kapnak visszacsatolást a munkájukról, akiknek nap mint nap készítik a produkcióikat. A Story egymilliós olvasótábora a garancia arra, hogy a díjak nyertesei ténylegesen kategóriájuk legjobbjai legyenek az adott évben. S amiben minden előadóművész egyetért: a legfontosabb elismerések azok, amelyek a közönségtől származnak” – tette hozzá.

Az olvasók szavazatai alapján 2011 legnépszerűbb produkciói és személyiségei Ómolnár Miklós főszerkesztőtől vették át a Story Ötcsillag Díját, s egyúttal egy saját csillagot is kaptak az égbolton, amit hivatalosan ők nevezhetnek el. Az egyes kategóriák legjobbjai a következők:

Az Év MűsorvezetőnőjeVárkonyi Adrea, a TV2 műsorvezetőnője,

Az Év Műsorvezetője Gundel Takács Gábor, az m1 műsorvezetője,

Az Év SzínészeFenyő Iván, sikeres filmszínész, számos hazai és külföldi moziban szerepelt, emellett alkalmanként színpadi produkciókban is részt vesz,

Az Év ÉnekeseTóth Gabi, a Megasztár egykori felfedezettje, tucatnyi slágerlistás dal és két stúdióalbum előadója,

Az Év Televíziós Produkciója X-Faktor 2011, az RTL Klub énekes tehetségkutatójának második évada,

Az év leg-legje díjat az RTL Klub ValóVilág 5 című műsora vihette haza.

“A hagyományos kategóriák mellett a mai este is kiosztottuk az Érték-díjakat” – mondta Ómolnár Miklós. “Ezzel olyan embereket igyekszünk jutalmazni és kissé az őket megillető reflektorfénybe állítani, akik amúgy többnyire a háttérben maradnak és ritkán bukkannak fel a médiában. A díjazottakról négyfős kuratórium dönt (tagjai: Huszti Péter, Presser Gábor, Szinetár Miklós és Vitray Tamás), olyan művészeknek ítélve oda az elismerést, akik a 2011-es esztendőben a saját területükön kiemelkedőt és maradandót nyújtottak.

Érték-díjasok 2011-ben:

Egri Viktor szerkesztő-riporter, sportkommentátor. A Magyar Rádióban kezdte karrierjét riporterként és sportkommentátorként, ahonnan 1999-ben igazolt át a Magyar Televízió Telesport című műsorába. Három olimpiáról és több világbajnokságról közvetített, emellett több száz hosszabb-rövidebb riport is a nevéhez fűződik.

Gémes Antos színész, bábszínész. Bábszínészként diplomázott 2008-ban, de korábban számos színpadi produkcióban kipróbálta magát: szerepelt a Kolibri Színház és a Pesti Színház előadásaiban és alternatív társulatok munkájában is részt vett. Éveken át bohócdoktorként is segítette a beteg gyerekeket. 2008 óta a Magyar Színház tagja, emellett játszik a színház zenekarában is.

Trokán Anna színésznő. Színészcsaládból származik, így nem meglepő, hogy ezt a pályát választotta. 2009 óta a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja, emellett játszik a veszprémi Petőfi Színházban is. Több mozi- és tévéfilmben is szerepet kapott, de legtöbbször színpadon lép fel.

Váczi Eszter: énekesnő. Jazzénekes szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 2001-ben. Már korábban Geszti Péter beválasztotta a Jazz+Az együttesbe, amelynek feloszlásáig tagja volt. 2002-ben megalapította a Váczi Eszter Quartettet, első albumuk két éve jelent meg.

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

További információk a Story Gáláról a StoryOnline oldalán!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik