Szórakozás

Holtan került elő az eltűnt férfi

P. Horváth Ágnes

2012. 02. 01. 09:36

Megtalálták annak a 47 éves férfinak a holttestét, akit január közepe óta kerestek a bicskei rendőrkapitányság nyomozói.

A férfi eltűnését a fia jelentette be január 14-én. Elmondta, hogy édesapja – aki a tabajdi pálinkafőzdében dolgozott, s annak közelében lakott egy lakókonténerben, – január 13-án bement a munkahelyére, majd pénzét, telefonját, kabátját, gyógyszereit hátrahagyva, ismeretlen helyre távozott, s az óta nem adott életjelt magáról – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika rendőr százados elmondta: a bejelentést követően a bicskei rendőrkapitányság közigazgatási-hatósági eljárást indított, kiadták a férfi országos körözését, s széleskörű adatgyűjtésbe fogtak az eltűnés körülményeinek tisztázására. Több speciális mentőegység – köztük kutyás kereső egység – is kereste az eltűnt férfit. Helikopterről és kisrepülőgépről is átnézték Tabajdot és környékét, eredménytelenül.

Kedden dél körül bejelentés érkezett a bicskei rendőrkapitányságra, hogy megtalálták a férfi holttestét. A helyszíni szemle során megállapították, hogy bűncselekmény áldozata lett.

Az ügyben emberölés miatt indított büntetőeljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, s kedden délután elfogtak egy férfit, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A bicskei rendőrkapitányságra állították elő, majd Székesfehérváron, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon hallgatják ki, s intézkednek a bűnügyi őrizetbe vételéről.

Tekintettel a nyomozás kezdeti szakaszára, bővebb információt nem adott a rendőrség.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.