Szórakozás

Meglepő: ebből gazdagszik meg a ValóVilág sztárja

Bár hivatalosan csak pénteken nyit meg VV Cristofel szórakozóhelye, a valóságshow-hős máris bepillantást engedett a kulisszák mögé.

Gőzerővel készül a pénteki megnyitóra VV Cristofel, aki hamarosan megnyitja a saját nevével fémjelzett sörözőjét. A kubai csődörre teljesen véletlenül mosolygott rá a szerencse egy befektető személyében, aki komoly potenciált lát a tizenéves valóságshow-szereplőben. „Ott, ahol lakom, van egy pizzéria. Itt találkoztam össze a hely menedzserével, aki már akkor szeretett volna egy vendéglátó-ipari egységet nyitni. Először pizzériában gondolkodtunk, de rájöttünk, hogy ennél egy sokkal komplexebb dolgot is létre tudunk hozni. Végül megállapodtunk egy sörözőben. Ennek én adom a médiarészét, ő pedig az anyagi dolgokat intézi” – nyilatkozta a Hír24-nek VV Cristofel saját pubjában, ahol ő maga is dolgozni fog.

„Való igaz, hogy az én felelősségem elsősorban a hely reklámozása és hirdetése. Rengeteg időt fogok itt tölteni, hogy lássanak az emberek, és minél több mindenkivel tudjak beszélni, hangulatot csinálni” – mondta a skalpvadász, aki nem riad vissza a kétkezi munkától sem. „Amikor csak tehetem, be fogok állni a pult mögé dolgozni. Sört fogok csapolni és italt mérek. Én fogom kiszolgálni a vendégeket a megnyitón is. Én ezt tanultam, értek a vendéglátáshoz, úgyhogy nem riadok vissza a kétkezi munkától” – mondta büszkén a ValóVilág egykori szereplője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik