Szórakozás

Cristofel kis híján kidobta születésnapi ajándékát

Veronika már hosszasan készült arra, hogy születésnapján megajándékozza szerelmét, Cristofelt. Ám a kubai csődör majdnem kidobta az ablakon szerelme ajándékát.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Mióta elhagyta a villát VV Veronika, nagy utat járt be a kapcsolatuk villabéli szerelmével, VV Cristofellel. Először úgy tűnt a pár nem marad együtt, ám úgy látszik a páros mégis összetart. „Két hete szinte éjjel-nappal együtt vagyunk Cristofellel. Ez már nem randizgatást, szinte mindent együtt csinálunk” – árulta el a Hír24-nek VV Veronika, akinek hangja a boldogságról árulkodott. „Lassan két hete, hogy Cristofel itt lakik nálam. Már van saját része a szekrényemben, és kulcsot is kapni fog. Most igazán jól megvagyunk” – nyilatkozta a fiatal lány, aki szerelme szülinapjára is gőzerővel készült.

„Már előre megvettem az ajándékot, be is csomagoltam. Amikor Cris átjött hozzám, látta is az ajándékot, de nem szólt egy szót sem. Délután szóltam neki, hogy milyen figyelmetlen, hogy észre sem veszi a meglepetésem, amit direkt kikészítettem. Erre ő olyan hevesen reagált, ahogy csak lehet. Azonnal bizonygatni kezdte, hogy ő nem az ajándék miatt jött, nem is érdekli és ha nem hiszem el, inkább kidobja azt az ablakon. Szinte úgy kellett megakadályoznom őt ebben. Cristofel úton útfélen bizonygatni akarja a szerelmét” – mondta VV Veronika, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy napokon belül összeköltöznek a kubai csődörrel. „Már most is olyan, mintha együtt laknánk. Szinte minden cucca itt van nálam. Alig mozdulunk el egymás mellől, boldogok vagyunk” – árulta el a plasztikcica.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik