Szórakozás

Összeköltözik a két valósgágshow sztár – Meglepő, miből fognak élni

Úgy tűnik, a szerelmesek révbe értek, hiszen nemcsak magánéletük, hanem karrierjük is jól alakul az utóbbi időben.

Szinte egy percet sem tölt egymás nélkül VV Veronika és Cristofel, akik úgy döntöttek, elérkezett az idő ahhoz, hogy összeköltözzenek. Mivel a pár már másfél hónapja elválaszthatatlan, ezért úgy gondolták, összeköltözésüket “hivatalossá” teszik. „Eddig is szinte minden napot együtt töltöttünk, de rájöttünk, hogy sokkal kényelmesebb lenne a dolog, ha ténylegesen is együtt laknánk” – nyilatkozta a Hír24-nek VV Veronika, aki nemcsak a szívéhez, hanem lakásához is ad egy kulcsot szerelmének.
„Cristofel nemsokára áthozza az összes cuccát. Eddig is itt volt szinte mindene, de most már teljesen átcuccol hozzám” – lelkendezett a ValóVilág egykori játékosa, akinek karrierje is jól alakul.



„Alakul egy komolyabb munka, ami valószínűleg nagy durranás lesz, de erről még nem szeretnék beszélni. Mivel sokat igazgattam a villában a lányok haját, ezért lehetőséget kaptam arra, hogy egy fodrászsuliban tanuljak. Túl vagyok az első napon, és nagyon tetszik a dolog. Hetente kétszer jövök majd gyakorlatra, a többi napon pedig az elméleti résszel ismerkedem. Plusz a műkörmös iskolát is elkezdtem, mert szeretnék több lábon állni” – áradozott a plasztikcica, akinek szerelme is kezd révbe érni. „Most már biztos, hogy január 27-én megnyitjuk a pubomat. Eleve a vendéglátással foglalkozom, ezt is tanulom, így mindenképp szeretnék ezzel is foglalkozni. Hatalmas megnyitót tartunk, szeretném, ha mindenki hallana a vállalkozásomról” – mondta VV Cristofel, aki kedvesét egy életre eltiltotta VV Pétertől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik