Szórakozás

Nyomtalanul eltűnt az RTL Klub felfedezettje – Drámai

Többen is aggódnak Csikó Szabiért, aki az utóbbi időben egész egyszerűen eltűnt. A Csillag születik felfedezettjéről senki semmit nem tud, még szüleit sem lehet elérni.

Mi történhetett az RTL Klub egykori felfedezettjével? Egyesek attól tartanak, hogy a most 18 éves fiatalember esetleg rossz társaságba keveredett és baja esett. A Hír24 megpróbálta elérni a táncosfiút, de telefonszáma már nem él, mint ahogyan édesapjáé sem, aki korábban rendszeresen nyilatkozott fia sorsának alakulásáról. Korábban arról is szóltak a hírek, hogy Szabolcs nem bírta a fővárosi létet és hazaköltözött Nagydorogra. Ez azonban akkor sem indok arra, hogy teljesen eltűnjön.

Csikó Szabi 2009-ben tűnt fel az RTL Klub tehetségkutató műsorában. Szerénységének és tehetségének köszönhetően azonnal a közönség kedvence lett az akkor szinte még gyerek táncos. Bár nem ő nyerte meg a versenyt, szinte többet foglalkoztak vele, mint a győztessel. Egyesek felkarolták a vidéki fiatalembert, budapesti lakhatást és tanulási lehetőséget is biztosítottak számára. Ám úgy tűnik, mindennek vége.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

A Hír24 először az RTL Klubnál kezdte az érdeklődést, hátha ott tudnak valamit a táncosfiúról. Ám mindenki csak széttárta a kezét. Azt mondták, hosszú ideje nem hallottak az egykori közönségkedvencről, akit évek óta nem láthattunk a képernyőn. Az egyébként mindenképpen furcsa, hogy míg az X-Faktor versenyzők sorsát és pályáját nyomon követi a csatorna, a Csillag születik felfedezettje egészen egyszerűen eltűnnek. Ez történt Csikó Szabival is, akinek már a telefonszámát sem tudják az RTL-esek. Igaz úgy tűnik, nem is érdekli őket a fiú sorsa.

A táncosfiú a tehetségkutató után Budapesten folytatta tanulmányait. Információink szerint egy darabig kollégiumban élt, aztán Némedi Mari egyik ingatlanába költözött. A színésznőnek Szabi volt a kedvence a Csillag születikben, ezért ajánlotta fel számára a lakhatási lehetőséget.

“Valóban nálam élt egy darabig, de aztán elköltözött egy másik lakásba. Még a lakáskulcsot is magával vitte, és azóta sem hozta vissza. Én sem tudok róla semmit. A múltkor már a postás is kereste, mert sok levele még mindig az én címemre jön. Bevallom, aggódom érte. Az utóbbi időben már nem az a szerény gyerek volt, mint ahogyan megismertem. Remélem, hogy nem keveredett rossz társaságba. Attól tartok, hogy a főiskolát is otthagyta” – mesélte a Hír24-nek a táncos egykori főbérlője, Némedi Mari.

Miután a színésznő sem tudott friss információval szolgálni, újabb nyom után kutattunk. Sikerült néhány szót váltani Nagy Tamással, a Nox együttes egykori tagjával, aki egy időben szakmai tapasztalataival segítette a fiatal tehetséget. Annak idején azt beszélték, hogy Tamás gyakorlatilag fiaként kezeli Szabolcsot, akivel nagyon jóba lettek. Legnagyobb meglepetésünkre azonban az ismert táncos-koreográfus sem tud semmit egykori pártfogoltjáról. Azt mondja, nem ismeri a fiú új telefonszámát sem. Mint kiderült, egy éve teljesen eltűnt az életéből a Csillag születik felfedezettje, nem dolgoznak együtt és semmit nem tud róla.

Mi csak remélni tudjuk, hogy a Csikó Szabiról szóló hírek nem igazak és se nem züllött el, se nem hagyta ott a főiskolát. Bízunk abban, hogy hamarosan előkerül és maga mesél majd arról, miért vonult vissza a nyilvánosság elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik