Szórakozás

Februárban debütál Fábry új műsora

Új díszletek és zenekar. "Megmenekült" Dizájn Center és felerősített  stand-up comedy. Hetvenperces humorbonbon köztévére hangolva.

Február másodikán rajtol Fábry Sándor új műsora a Magyar Televízión – jelentette be az MTVA. A humorista hetvenperces talkshow-ja, Fábry címmel kéthetente kerül képernyőre, 21 órától. A különbség az RTL Klubos formációhoz képest, hogy a köztévés változat elsősorban Fábry Sándor stand-up comedyjén alapul, a vendégekkel történő beszélgetések kevésbé lesznek hangsúlyosak. A Dizájn Center megmarad, az eddigi zenekar helyett azonban két-három tagú, ütősökből és fúvósokból álló, adásonként változó komolyzenei és jazzformációk ellensúlyozzák majd a poénokat – olvasható a hivatalos tájékoztatóban. Fábry műsora és a DTK – D. Tóth Kriszta Show hetente fogja váltani egymást.

A Hír24 információi szerint a show-mannek 2012-ig szerződése van Kovács Kristóf cégével, az Esti Showder Fábry Sándorral című műsort gyártó Primetime-mal, amit szintén érvényes megállapodás köt az RTL Klubhoz. Fábry szerint sikerült megállapodnia a kereskedelmi csatornával és korábbi producerével is. A humorista – a Fábry című show-t beharangozó sajtóeseményen – úgy fogalmazott, beszélt Kolosi Péterrel az RTL programigazgatójával és azt mondta neki, hogy nem akar haragot, mert lehet, hogy fog ő még térdelni a küszöbén, „persze csak előre”. Kovács Kristóf koproducerként folytatja tovább új műsorában, sőt egy jelentősebb összeggel azt is szeretné elérni Fábry, hogy Kovács cége lezárja az RTL-es szerződését is.

A közszolgálati média és a közismerten jobboldali kötődésű humorista közötti tárgyalások azután kezdődtek meg, hogy 2011 őszén kiderült, költségtakarékossági okokból nem indul el az Esti Showder az RTL Klubon. A humorista és producere sajtóértesülések szerint ezzel milliókat buktak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik