Mint ismeretes, a TV2 egykori sztárját a bíróság első fokon hat év letöltendő börtönre ítélte, jelenleg a másodfokú határozatra vár. Eközben azonban több jelentős változás is történt az életében. Eljegyezte barátnőjét és leszámolt az alkohollal. Az RTL Klub Reflektor magazinjának azt mondta, az eljegyzésnek semmi köze nincs az ügyéhez, az ítéletet nem akarták ezzel befolyásolni.
Damu arról is beszámolt, hogy miután minden munkáját elveszítette, céltalannak érezte az életét, ezért időnként betévedt egy-egy kocsmába, és rászokott az italra. Állítása szerint nem szégyelli bevallani, hogy alkoholista volt. Ennek azonban most már vége, mert végleg letette a poharat. Párja most is, és a nehéz időszakban is kitartott mellette.