Szórakozás

Szinte nyomorog a VV játékosának családja, míg ő dőzsöl

Rettenetesen szegény VV Fecó családja. Felesége, két gyermeke és anyósáék összesen hatvanezer forintból kell hogy megéljenek havonta.

„Ha a férjem nem tudna alkalmi munkákat vállalni, nagyon nagy bajban lennénk” – panaszkodott VV Fecó anyósa a Hír24-nek. Horváth Lászlóné megható őszinteséggel beszélt arról, hogy bár szeretné zsanna mannával etetni unokáit, ám erre sajnos nincs lehetőségük. Nagyon rossz anyagi helyzetbe kerültek az utóbbi években. Korábban egy kis üzletet üzemeltettek, de a gazdasági válság őket is padlóra küldte, ezért be kellett zárniuk. Az igazi gondok csak ezután következtek. Az öttagú család csupán a nyugdíjból és némi szociális támogatásból kénytelen élni. Ez mindössze hatvanezer forint, ami épphogy az élelemre elég. Természetesen először mindenből a gyerekek kapnak, az anyuka és a nagyszülők pedig azzal is beérik, ami marad.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Saját lakásra persze nem telik Fecó családjának. Anyósáék feleségével és gyermekeivel együtt albérletben húzták meg magukat. Ám ezért sem fizetnek, nem is tudnák kigazdálkodni a bérleti díjat. Anyósa a lakhatásért cserében takarítást vállalt. Azt mondja, gyermeke és unokája boldogulásáért ennél sokkal többet is megtenne.

Természetesen luxusra egyáltalán nem futja a Horváth családnak. Nyaralni például 25 éve nem voltak. Annak érdekében például, hogy karácsonykor legalább a gyerekeknek kerüljön valami a fa alá, inkább nélkülöztek. Az asszony azt mondja, nekik óriási változást hozhatna, ha Fecó megnyerné a ValóVilág főnyereményét. Akkor legalább a gyerekek olyan körülmények között nőhetnének fel, amilyen minden fiatalnak kijár.

A játék vége persze még nagyon messze van, a villa Dumagépe egyelőre csak álmodozhat a mesés életről, a luxusutazásról, a lakásról és az autóról. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy egyre inkább kihúzza a gyufát villatársainál. Sokakat már az is irritált, hogy álomlagzit szerveztek számára a villában. Angéla édesanyja elmondta, ilyen esküvőről saját pénzből álmodni sem mertek volna. Úgy tervezik, ha Fecó kiesik a játékból, egy szerény kis vacsorát, amolyan utólagzit tartanak majd a szűk család számára, csak olyat, amit megengedhetnek maguknak.

A Hír24-nek egyébként Fecó egyik ismerőse azt mondta, kissé neheztel a fiúra, mert bár tudja, hogy csak jót akar a családjának, mégis nagyon furcsa szituációba keverte őket. Amíg gyerekei és felesége otthon nélkülözni kényszerül, ő a villában mindent megkap, amit szeme-szája megkíván. És bár a főnyereményért ment be a villába, könnyen lehet, hogy anélkül kénytelen majd távozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik