Szórakozás

Erotika érdekből? Megalázták a VV szőkeségét

Egy cipőben jár VV Attila és VV Seherezádé? Mindkettőjüket kihasználják? Attilát Kinga, Seherezádét pedig Gergő rángatja dróton? Talán a játék végére ez is kiderül

Óriási botrány kerekedett tegnap a luxusbörtönben. A villalakók ugyanis azt a feladatot kapták, hogy kritizálják egymást. Vera olyannyira komolyan vette a feladatot, hogy kíméletlenül beolvasott Gergőnek. Azt mondta, szerinte nagyon „gáz”, hogy a villa vagánya csak a játékban maradás miatt akart összejönni Seherezádéval. Természetesen a szőkeség arcára fagyott a mosoly, amikor meghallotta lakótársa vádaskodását. Gergő azonban tagadta a dolgot, azt mondta, ő ilyesmit sosem mondott Verának. ennek ellenére Seri lemondta külső randiját a fiúval, helyette Attilával ment korcsolyázni.

Míg ők jól szórakoztak, addig a villa vagánya csúnyán megalázta a háta mögött a lányt. A többiekkel arról beszélgetett, hogy Seherezádé szerelmes belé, de ő ennek ellenére nem érez iránta hasonlót, sőt másba szerelmes. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogy a szőkeség hogyan reagál majd akkor, ha a fülébe jut, amit Gergő mondott.

Mindeközben Attila is megvallotta Seherezádénak, ő is hasonló cipőben jár, mint a szőke lány. Mondandójával azt sugallta, úgy, mint Seherezádé Gergőnek, ő is játékszere Kingának. Ahogy fogalmazott „feláldozza magát egy nemesebb célért”. Mindezt pedig azért teszi, hogy Kingát ne lássa más karjaiban a villában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik