Szórakozás

Kimenekült a villából VV Vera

Az érzékeny lelkű játékost annyira megbántotta Attila, hogy a lány végül a szaunában keresett menedéket.

Békésen indult a villalakók karácsonya, mely már reggel kezdetét vette. Szinte kivétel nélkül mindenki elérzékenyült a családjától kapott ajándékok és az otthonról küldött üdvözlősorok láttán, így a sírás-rívásból bőven kijutott mindenkinek. A vacsorára azonban összekapták magukat a villalakók, és neki is láttak az ünnepi nyalánkságoknak. A béke azonban nem tartott sokáig, hiszen Attila és Vera között hamar parázs vita alakult ki. Az összeférhetetlen játékos megjegyezte, eddig még nem volt lehetősége, hogy megtapasztalja a karácsonyi ünneplést, ám abban, amiben a villában most része volt, elnyerte a tetszését. Vera azonban mindezt nem állhatta meg szó nélkül.

Szerinte ugyanis ez a karácsony maga a rémálom egyes villatársai miatt. Míg Attila magára vette a dolgot, és felháborítónak találta Vera ünneprontó megnyilvánulását, addig Vera egyre csak a magáét mondta. A beszélgetést végül Attila zárta le, aki megkérte az érzékeny lelkű lányt, amennyiben nem változtat viselkedésén, inkább távozzon az ünnepi asztaltól. Erre a gyakran sértődéssel reagáló Vera faképnél hagyta villatársait, és a szaunába költözött. Azonban mindez senkit sem zavart, így a villában kezdetét vette a zenés-táncos mulatozás. Ám Attila szembenézve lelkiismeretével, Vera után ment, hogy kiengesztelje őt. Viszont az érzékeny lelkű lány először ágállt Attila kérése ellen – miszerint térjen vissza közéjük ünnepelni -, de néhány könnycsepp és pár perc duzzogás után engedett a csábításnak. Miután Vera és Attila elásta a csatabárdot, az érzelmileg labilis játékos is csatlakozott a többiekhez, és örömmel ragadott poharat, hogy koccinthasson karácsony örömére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik