Szórakozás

VV Kinga látogatót fogadhatott a villában

Villatársai úgy ítélték meg, hogy neki van a legnagyobb szüksége a hozzátartozójával való találkozásra. A szőkeséget édesapja látogatta meg.

VV Kinga szinte már visszaszámolta a perceket, amikor édesapja meglátogathatja őt a villában. Játékostársai ugyanis úgy ítélték meg, hogy neki van a legnagyobb szüksége arra, hogy a találkozás által feltöltődjön, és új erőre kapjon. Így Kingának lehetősége nyílt arra, hogy édesapját a villa falain belül fogadhassa. A szőke ciklon hosszasan készülődött a nagy találkozásra, s perceken keresztül válogatta a legideálisabb ruhadarabot. Azonban nemcsak ő várta a nagy pillanatot, hanem Kinga lovagja, Attila is, aki egy pálinkát küldött a szőkeségen keresztül apósjelöltjének a riportszobába. Azonban mindez eltörpült a mellett az öröm mellett, amit Kinga és édesapja éltek át, mikor megpillantották egymást.

Apa és lánya egyből a riportszobába vonult, ahol fél órát tölthettek el anélkül, hogy bármi is megzavarta volna nyugalmukat. Kinga édesapja pedig nem jött üres kézzel, hiszen egy szál rózsát, otthon készített kókuszgolyót és egy kis angyalkát is hozott a luxusbörtön fogvatartottjának. A fél óra leteltével gongszó jelezte a távozást, így Kinga édesapja sűrű puszizkodás és ölelkezés közepette intett búcsút hisztérikás lányának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik