Szórakozás

Válik a szinglik istennője

Miközben egyedülálló nők milliót kalauzolta a boldogság felé vezető úton a Szex és New York szerzője, saját házassága szép lassan tönkrement.

Sokan a világ egyik legnagyobb szerelemdoktorának, az élet ismerőjének, a modern nők mintapéldányának, és a szinglik istennőjének tartják Candace Bushnellt. Pedig ő sem tud mindent a párkapcsolatokról, még ha egyesek Bibliaként is követik az általa papírra vetett Szex és New York, illetve Rúzs és New York minden egyes betűjét. Az ötvenhárom éves írónő ugyanis elhagyta férjét, és elindította a válókeresetet is. Candace kilenc évig volt együtt a tőle jóval fiatalabb Charles Askegarddal.

Bár Bushnell ismerősei anno még ennek az időnek a felét sem jósolták nekik. A szingli ikon ugyanis nemcsak írt Carrie Bradshawról, hanem ő maga volt az – vagyis a függetlensége mindennél többet ért neki. Az ismert életmóddal pedig a házasság nehezen összeegyeztethető. A románcuknak azonban mégsem az vetett véget, hogy Candace-t szorította a gyűrű. Sokkal inkább az, hogy második szerelmét, New Yorkot is elhagyta. Míg balettáncos ura maradt a Nagy Almában, addig ő vidékre költözött. A távolságot pedig nem bírta ki a kapcsoltuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik