Szórakozás

Piszkos kis titkok: homoszexuális férfihez ment feleségül a bombázó

Igyekszik minél jobban lejáratni a hamarosan exférjévé váló Kris Humphriest Kim Kardashian, és azt hirdeti, hogy meleg.

Sejthető volt, hogy Kim Kardashian nem fog békés körülmények között elválni Kris Humphriestől. Ám ilyen médiahadjáratra nem számított senki az örmény felmenőkkel rendelkező Fenékkirálynőtől. Kimmy és testvérei folyamatosan pletykákat terjesztenek a kosarasról, amiket alaposan felkap a média. A legújabb kedveskedésük az, hogy Kris igazából homoszexuális, és csak a pénz, illetve a hírnév miatt játszotta azt, hogy szerelmes a szexi hírességbe. Erre Kim a nászútjuk után jött rá, amikor egyszerűen sehogy nem tudta becsalogatni férjurát az ágyba. Többek közt ezért döntött úgy, hogy alig hetvenkét nap után véget vett házasságuknak, és beadja a válókeresetet.

A bamba tekintetű sportoló nem túl meglepő módon tagadja, hogy az öltözőben túlságosan nagy örömet okozna neki csapattársai átöltözése. Sőt, rögtön rúgott ő is egyet a Kardashian-nővérbe azzal, hogy meg akarja semmisítetni a frigyüket. Erre a kaliforniai törvények szerint akkor van lehetőség, ha a másik félről addig nem ismert, a közös életet teljes mért befolyásoló információ derül ki, vagy csak egyszerűen a házastársak egyike valamilyen csalás céljából mondta ki a boldogító igent. Kris szerint pedig ez utóbbi feltétel teljes mértékben teljesül Kim esetében. Mivel a lakodalommal jó pár millió dollárra tett szert a szponzori és tévészerződési révén. Ha a bíróság elfogadja az érvénytelenítési kérelmet, az jócskán rontana a médiacézárnő jó hírén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik