Fotó: TV2
Mint ahogyan arról már a Hír24 korábban beszámolt, az énekesnő jó ideje tervezgeti, hogy lekicsinyíteti keblét, amelyet korábban férje, Márton Csaba kedvéért csináltatott meg. A híresség szeme előtt nem csak az esztétikai szempontok lebegtek, amikor elhatározta, hogy kiveteti implantátumait. Az utóbbi időben a háta is nagyon fájt a hatalmas súly cipelésétől.
Bár a tervek szerint ezen a héten megoperálták volna Cinit, erre most mégsem kerülhet sor, ugyanis megbetegedett. A Hír24-nek elmondta, két hete influenzás, ami miatt plasztikai sebésze nem vállalja az operációt. A műtét ilyen állapotban számos kockázatot rejthet magában, ezért döntöttek úgy, hogy várnak vele. Azt, hogy pontosan mikorra csúsztatják el a mellműtétet, attól függ, Cini mikor gyógyul ki jelenlegi betegségéből.