Tizennégy évvel ezelőtt még több mint száz kilót nyomott a Fekete vonat egykori énekesnője Fatima, aki most új, karcsúbb külsővel szeretne visszatérni a zeneiparba. Az énekesnő gyomorgyűrűje segítségével közel hatvan kiló feleslegtől szabadult meg az utóbbi másfél évben, ám alakjával még így sem elégedett. Az afrikai származású zenész szerint még van mit csiszolni vonalain. Azonban Fatima úgy érzi, túlsúlyával sokkal boldogabb volt, hiszen feleannyi lemondással járt az élete, mint mostanság. Az énekesnő most naponta ötször étkezik egészen kis adagokban, és igyekszik rendszeresen sportolni. Azonban a fogyás következtében megereszkedett bőrét ennek ellenére sem tudta formába hozni, így műtéti beavatkozással kezeltette az ernyedt területeket. Az énekesnő egyébként éppen emiatt tért haza Magyarországra. Fatima ugyanis jelenleg Londonban él – ahol teljesen civil, vendéglátóipari munkát űz – ám mint mondja, a plasztikai műtét és az itthoni karrierlehetőségek hazacsábították őt. Az énekesnő ugyanis bízik abban, hogy egykori zenésztársához, L.L Juniorhoz hasonlóan most neki is sikerül betörnie a hazai zeneiparba, s a megújult, karcsúbb külsővel nagyobb sikereket érhet el, mint korábban.
Mindent a sikerért? Vállalja: megplasztikáztatja magát a magyar sztár
Plasztikai műtétje miatt tért haza Mohamed Fatima, a Fekete vonat énekesnője, aki most itthon építgeti karrierjét.
Ajánlott videó
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
- 03:30 Rosta Miklós: Szegediként pikáns itt játszani, de jó érzés Veszprémben magyarként játszani
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
- 16:13 Rogán elmondta, arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
