Szórakozás

Egyre gusztustalanabb, amit Csézy halott kedvesével művelnek

Kiakadtak L. László ismerősei, amikor megnézték Csézy hétvégi TV2-es nyilatkozatát. Egyesek szerint az énekesnő színészkedik. A leggusztustalanabbnak azonban azt tartják, hogy a riportban szó szerint kiteregették az elhunyt férfi üzleti ügyeit, tartozásait.

Miközben Csézy a TV2 kamerái előtt gyászoló özvegyként nyilatkozott, a Magyar Televízió egy korábban felvett vidám vetélkedővel hasított, amelyben szintén a matyóföldi híresség szerepelt. L. László barátait ez már önmagában is sokkolta, azonban azon akadtak ki a legjobban, ahogyan Csézy elhunyt párjáról beszélt. Az ismerősök nem értik, miért kellett meggyalázni Laci emlékét azzal, hogy csődbe ment vállalkozásairól nyilatkozott.

Ráadásul nem csak emlegették a szerencsétlenül végződött vállalkozásokat. Egy szakértőként titulált férfi mindenféle üzleti papírokat mutogatott, miközben gyakorlatilag azt ecsetelte, miként ment csődbe L. László, és mennyi tartozást hagyott maga után. Ha ez még nem lett volna elég ízléstelen, még azt is megtudhattuk Csézytől, hogy az utóbbi időben gyakorlatilag az ő fellépéseiből élt exével, és keresztapja adott kölcsönt a férfinak.

Az i-re a pontot azonban az tette fel, hogy még Csézy új párját is mutogatták a riportban. A férfi meg is szólalt, és természetesen mi mást tehetett volna: mentegette az énekesnőt. Ráadásul mindezt L. Lajos búcsúztatójának másnapjára időzítették, ami még inkább sokkolta a tragikusan elhunyt férfi közeli ismerőseit.

A nézettség valóban mindent visz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik