Péter egyre közelebb édesgeti magához a plasztikázott lányt, akinek eddig eltitkolt – vagy csak kitalált – információkat is elárult egykori kedveséről, Cristofelről. Miután Veronika megtudta, hogy szerelme több lányra is szemet vetett a villában, szinte teljesen hátat fordított egykori kedvesének, megnyitva ezzel egy új fejezetet Péterrel való kapcsolatában. Hiszen az utóbbi napokban szinte elválaszthatatlan a két villalakó, akik nemcsak együtt alszanak, hanem fizikai kontaktus nélkül, szinte létezni sem tudnak. A kérdés csak az, vajon mennyire őszinte Péter hirtelen jött közeledése? Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a valóságshow veterán csak kedvenc játékának, – ahogy ő fogalmazott – az ember-sakknak hódol. A játékban való bennmaradását ugyanis pozitív irányba befolyásolhatja a szilikonos lánnyal való szerelmi viszonya, melyet nagy valószínűséggel a nézők is szívesen kísérnének figyelemmel. Azonban az is könnyen elképzelhető, hogy Pétert csak a revans hajtja, hogy megmutassa a kubai csődörnek – barátnője elcsábításával – hogyan is kell egy nőt meghódítani. Ahogy az is benne van a pakliban, hogy Pétert valódi vágy fűti, mely nem lenne meglepő, hiszen Veronika a megszólalásig hasonlít a veterán egykori kedvesére, a szintén plasztikázott Vivára. Egy biztos, egy újabb románc van kialakulóban a villa falain belül, amely már most sok konfliktust szül villán innen és túl egyaránt.
Mióta elhagyta a villát a kubai csődör, Péter egyre rámenősebben nyomul Veronikánál. Vajon a bosszú hajtja, vagy tényleg megtetszett neki a plasztikázott lány?
Ajánlott videó
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
- 06:56 Több ezren megemlékeztek a boszniai szerb tömeggyilkosra Banja Lukában
- 06:48 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:36 Irán szerint négy esküvői vendég is meghalt az amerikai bombázásokban
- 06:33 Magyar Péter az Európai Néppárt elnökét fogadta, hamarosan az Európai Tanács elnökével is találkozik
- 06:24 Több megyében zivatarokra figyelmeztetnek
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 04:40 Az emberiség egyik legnagyobb rejtélyének megválaszolásában segíthetnek a kutyák
- 03:59 Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön
- 03:40 Csodák történtek Szent István fiának halála után
- 03:33 Fő a közbiztonság: nem látja szívesen az izraeli csapatokat egy belga város polgármestere
- 23:26 Bondár Anna junior Garros-győztest vert a US Openen
- 22:03 Megvan, kik vizsgálják felül a minősített ügynökaktákat
- 21:36 Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben
- 21:03 Boszorkányüldözés vagy méretes csalás? – áll a bál a Lengyel Olimpiai Bizottság letartóztatott elnöke miatt
- 06:00 Csodálatos és megható pillanatok: mind a 8 nagyszülő ott volt az unokák esküvőjén
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 18:31 „Egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint a Tisza második embere” – szakértők a miniszteri hatáskörök átalakításáról
- 15:03 Döntött a bíróság a terpesi polgármesterről, aki a sárgarépa kódjával lopott legót a Tescóból
- 17:07 VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben
- 21:36 Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben
- 14:38 Lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről és meghalt egy munkás, a rendőrség nyomoz
- 19:38 A Fradi elleni kiesés után még megmenekült, most mégis kirúgták a Trabzonspor edzőjét
- 20:06 Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapján
- 22:03 Megvan, kik vizsgálják felül a minősített ügynökaktákat
- 03:59 Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön
