Szórakozás

Alekosz alázta játékostársát… vagyis a lába közét

Enikő lába közé nézett a pénteki összecsapáson Alekosz. A szereplésfüggő görög beszólásával elvetette a sulykot.

Végtelennek tűnő másodpercekig ünnepeltette magát Alekosz a TV2 pénteki összecsapásán, amelyen a többi vőlegényjelölttel ellentétben részt vehetett. Nyilvánvaló, a csatorna az RTL Klub levitézlett görög hősét “bízta meg azzal”, növelje az amúgy nem túlságosan magas nézettséget.

A ValóVilág-villa egykori okostojása nem hazudtolja meg magát, ám, hogy Alek tudálékos körmondatai és megkérdőjelezhető csajozási szokásai emelik-e az anyósos műsor fényét, kétséges.

A görög élő adásban árulta el, hogy együtt aludt Másával, és hozzátette, a lány olyan érzéseket váltott ki belőle, amelyekről nem is tudta, hogy léteznek még. Vallomásának a szépséghibája, hogy néhány órával ezelőtt Ricsi megalázott expárjának, Mónikának udvarolt éppen ugyanezekkel a szavakkal.

Alekosz természetesen a másik összecsapót is véleményezte: “Enikőt most ismerem meg közelebbről, ugyanis, ha kicsit összezárná a lábát, nem lehetne látni a …., most a fehérneműre gondoltam” – okoskodott.  A villa új lakójának beszólása azonban nem volt túlságosan vicces,  a – később kieső – szőkeség kikérte magának a beszólást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik