Szórakozás

Kamerák előtt szakított a TV2 nyilvánosan megcsalt sztárja

Látványosan semmibe veszi Mónikát, és keresi Niko társaságát ÖsszeEsküvők Ricsi. Nagyon úgy tűnik, egy újabb románc ért véget a Rezidencián...

Bár nem tett pontot kapcsolata végére Ricsi és Mónika, több olyan beszélgetést is elcsíphettünk kettőjük között, ami igencsak arra utalt: a románcnak egyelőre biztosan vége. Eleinte úgy tűnt, hogy a folyton szuszogó-szipogó Móni megbocsát hűtlen párjának, de amikor a szőkeség édesanyja beviharzott a Rezidenciára, és megmutatta a Ricsi és Niko pásztorórájáról készült fotókat, úgy döntött, nem járatja le magát továbbra is ország-világ előtt és kidobja szerelmét.

Mónika megígérte – a feldúltságtól kórházba került – mamájának, hogy nem foglalkozik a fiúval. Eleinte ezt nehéz volt betartania, később azonban kénytelen volt, hiszen Ricsi a tudtára adta, hogy a Rezidencián ők már nem lesznek együtt. Ezt demonstrálva az egykori pár már nem is alszik együtt, pedig ez korábban természetes volt közöttük. A bociszemű szőkeségnek ráadásul az is feltűnt, hogy egykori kedvese egyre inkább keresi Niko társaságát, így kénytelen-kelletlen háttérbe vonult.

Akik folyamatosan követik az ÖsszeEsküvők élőkamerás adását, láthatják, hogy egy hete a Niko-Ricsi-Mónika szerelmi háromszög körül forog a Rezidencia élete. Annyi biztos, hogy ez a zűrzavaros kapcsolat még sok vitát szül a játékosok között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik