Szórakozás

Érte hagyta el párját Csézy

Molnár Boglárka

2011. 10. 26. 08:28

Súlyos anyagi és magánéleti problémák állhattak Csézy párja, Lajos László halálának hátterében.

Korábban a témában:

csézy (csézy)
Fotó: TV2

Ahogy arra számítani lehetett, elindultak a találgatások Csézy kedvese, Lajos László producer öngyilkossága körül. Több barát súlyos anyagi veszteségről, többmilliós tartozásokról beszél, mely olyan teherként nehezedett a producerre, hogy azt már nem tudta feldolgozni. Mindez logikus magyarázatnak tűnne, hiszen Lajos László producerként rengeteg pénzt ölt bele párja, Csézy karrierjébe, amely valljuk be, eddig nem járt be nagy ívet. Azonban mostanra az is kiderült, hogy az anyagi okokon túl magánéleti problémák is terhelték Csézy egykori kedvesét.

Az énekesnő – a legnagyobb titokban – hetekkel ezelőtt elhagyta párját, a nála jóval idősebb Szabó László egészségguruért, aki a Tv2 magazinműsorában, a 2testőrben is feltűnt. Az, hogy Csézy és Szabó László között hogyan és miért alakult ki szerelem, nem tudni. Azonban biztos, hogy Csézy kedvese, Lajos László – az anyagi gondok mellett – nem tudta feldolgozni szerelme szakítását, és új kedveséhez való költözését, így inkább a halálba menekült a magára hagyott producer.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.