Szórakozás

Drámai részletek Csézy párjának haláláról – Megromlott a kapcsolatuk?

Egy barátjával beszélt telefonon utoljára Lajos László producer, mielőtt maga ellen fordította volna fegyverét. Magánéleti problémákról beszélt, majd meghúzta a ravaszt.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A Hír24 értesülései szerint a producer vasárnap délelőtt hívta fel egyik barátját, akinek elkeseredetten beszélt az életéről. Hogy pontosan mit mondott, egyelőre nem tudni, azt viszont igen, hogy barátja és egyik ismerőse azonnal elindult a bükkzsérci családi házához. Az ajtót nyitva találták, a férfi ekkor már holtan feküdt a szobában, egy lövéssel végzett magával. Kiderült, a 45 éves Lajos Lászlónak nem volt fegyverviselési engedélye, ezért a fegyverét lefoglalták, ráadásul lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt nyomozás is indult ellene. Ezt természetesen rövidesen megszüntetik majd. Az orvos szakértő a gyilkosság lehetőségét kizárta, az öngyilkosság körülményeit így a közigazgatási eljárás szabályai szerint vizsgálják.

Lajos László producer az Eurovíziós Dalfesztiválon is részt vevő Csézy párja volt. A népszerű énekesnő rajongói oldalán egyre gyűlnek a részvétnyilvánító üzenetek, az öngyilkosság híre sokkolta az ismerősöket, barátokat. A szörnyű tragédiáról kezdetben csak Csézy legközelebbi hozzátartozói tudtak, mostanra azonban a nyilvánossághoz is eljutottak a történtek.

A 2008-ban, az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő Csézi Erzsébet – művésznevén Csézy – és párja évek óta harmóniában éltek. A matyóföldi énekesnő és producer kedvese már hat éve alkottak egy párt, s kapcsolatuk szinte idillinek tűnt. Csézy gyakran hangsúlyozta, mennyire örül annak, hogy párjában nemcsak a tökéletes társat, hanem a megfelelő szakmai partnert is megtalálta. Szerelme egyben producere is volt a sikert sikerre halmozó énekesnőnek. A tragédia hátteréről a Hír24 egyelőre annyit derített ki, hogy magánéleti jellegűek voltak, tehát nem kizárt, hogy a producer és a sikeres énekesnő kapcsolata az utóbbi időben megromlott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik