Szórakozás

Jáksót hidegen hagyja Havas beszólása

A Tanár úr állítása szerint nem tudja elviselni a Heti Hetes műsorvezetőjét, Jáksó azonban játékként fogja fel a tévés csipkelődését.

Havas Henrik ötödik alkalommal tért vissza a Heti Hetes műsorába. Az első felvétel leforgatása után nem rejtette véka alá véleményét, miszerint nem tudja elviselni a műsor moderátorát, Jáksó Lászlót. A műsorvezető nem először hallotta már Havas kritikáját, így már meg sem lepődik éles véleményén.

„Nem hinném, hogy össze kéne ugranom Henrikkel emiatt. Ha valaki egészében nézi a teljes megnyilvánulását, kiderül, hogy ez az ő szájából tulajdonképpen kedvességként született meg. Nagyon furcsa szakma a miénk, mondhatnám azt is, hogy mi, tévések két énnel rendelkezünk. Az egyik, amelyiket a nyilvánosság előtt használunk a szórakoztatásra, míg a másik a családnak és a barátoknak van fenntartva. A két én között legtöbbször vajmi kevés átfedés található. A mi nyilvános csipkelődésünk egyfajta játéknak is tekinthető. Ráadásul ez a játék mindkét fél részére szórakozást nyújt” – mondta az Új Ásznak Jáksó László, akinek egyezik a véleménye Havaséval.

„Én is azt gondolom Henrikről, amit ő rólam. A média felé fordított arca nekem sem feltétlenül szimpatikus. Ugyanakkor, ha a magánéletben találkozunk, nagyon jól elbeszélget egymással a privát Havas és a privát Jáksó” – fűzte hozzá a Heti Hetes műsorvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik