Szórakozás

Nősülni készül Jáksó László

Megelégelte a rá osztott vagy magára vállalt szerepkört, és bejelentette, évek óta egy nővel osztja meg a mindennapjait a műsorvezető. Sőt, nősülni készül.

Az RTL Klub Reggeli című műsorában árulta el a Heti Hetes házigazdája, hogy egyáltalán nem felel meg annak a képnek, amelyet néhány évvel ezelőtt magára vállalt a figyelem felkeltése miatt.

„Évekkel ezelőtt a Fábry Show vendége voltam, és észrevettem, hogy Sándor unatkozik. Már szinte elaludt a beszélgetésünk közben. Ezért közöltem vele, egyszerre négy barátnőm van. Ezután én lettem az a férfi, aki állandóan csak lóbál” – fejtette ki Jáksó László, utalva arra, ezután arról szóltak a cikkek, magányos és párkapcsolatra vágyik. 43 évesen azonban megunta ezt a lúzer szerepet.

„Mindig is voltak barátnőim, de már legalább két éve együtt élek egy kedves, türelmes, civil lánnyal” – tette hozzá Jáksó.

A hölgy foglalkozásáról, megismerkedésükről azonban nem szeretett volna beszélni, Jáksó László ugyanis így szeretné megóvni kedvesét a nyilvánosságtól. Az azonban nem titok, hogy többször szóba került közöttük a házasság gondolata, így a műsorvezetőről elképzelhető, hogy hamarosan megnősül.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik