Szórakozás

Autót törtek és hisztériáztak Stohl börtönbe vonulásakor

Eddig sosem tapasztalt hisztéria kísérte tegnap Stohl András börtönbevonulását. A helyszínen várakozók szinte összetaposták egymást, sőt a lökdösődés közben egy autót is összetörtek.

Reggel hét órát követően egyre-másra érkeztek a befogadásra váró elítéltek a börtön épületéhez, ki bilincsben, ki a szerettei kíséretében. Amint megállt egy autó, a várakozó tömeg szinte egy emberként ugrott fel, hátha Stohl érkezett meg. Ám ekkor a színész még épp otthon búcsúzkodott, majd egy barátjával autóba szállt, és elindult Budapestre ügyvédje irodájába, ahol még átbeszélték a legfontosabb teendőket. Egyeztették azt a listát is, melyen azok a tárgyak szerepeltek, amelyeket a híresség magával vihetett a börtönbe. Meglehetősen nagy zsákot sikerült végül telepakolni, melyben a tisztálkodószerek, ruhaneműk és kedvenc olvasmányok mellé az otthon illatát és emlékét felidéző tárgyak is bekerültek. Talán éppen ez utóbbiak lesznek azok, amelyek majd arra sarkallják Stohlt, hogy a legnehezebb pillanatokban is legyen kitartó és türelmes.

Ugyanezt javasolták szerettei Ancsikának is, akire a következő hat hónapban bizonyára nehéz pillanatok várnak. Ugyanakkor a családhoz közel állók a Hír24-nek elmondták, úgy látják, mintha Stohl kedvese az utóbbi időben lelkileg megerősödött volna. Erre szüksége is lesz, hiszen bizonytalan ideig nem találkozhat Bucival. Azt, hogy ez pontosan hány hetet vagy hónapot jelent, egyelőre még Stohl ügyvédje, Ruttner György sem tudta megmondani, mint ahogyan azt sem, hogy hol tölti majd végleges büntetését a híresség. A legvalószínűbb, hogy a tököli börtönbe viszik, de biztosat nem lehet tudni. Egy azonban már most tény, a karácsony a börtön rideg falai közt és nem pedig a családi fészekben éri majd a műsorvezetőt. A szabályokat ismerve az is egyértelmű, hogy Buci a következő öt hónapban havonta csak egy alkalommal találkozhat szeretteivel.

A jogász azt is elmondta, Stohl a bevonulását követően a szokásos procedúrán ment át, melynek része a motozás és az orvosi vizsgálat is. A pletykákkal ellentétben a színész nem kért megkülönböztetett bánásmódot, és az sem igaz, hogy szanatóriumi körülmények között tölti az elkövetkezendő öt hónapot. Ruttner György fontosnak tartotta hangsúlyozni, ügyfele börtönbüntetéséből nem készül valóságshow, és következő öt hónapban senkinek nem nyilatkozik. Így ha ilyesmi valahol megjelenik, az csakis kitaláció lesz.

Tegnap egyébként ügyvédje volt az utolsó, akitől Stohl elbúcsúzott. A jogász azt állította, lelkileg „megfelelően felkészültnek” látta a színész, amikor elváltak egymástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik