Szórakozás

Megvan a VV5 első szerelmespárja?

Vera és Gergő nem a Villában találkozott először, egy internetes társkereső oldalon már felfigyeltek egymásra, hónapokkal ezelőtt.

A ValóVilágba tizenharmadikként beköltöző Vera alaposan felkavarta a kedélyeket, hiszen már a beszavazóshow alatt elárulta: érzékeny szívének kulcsa már ott van az egyik játékosnál. A találgatások persze azonnal elindultak, és a 18 éves Cristofel máris a “kulcs” birtokosának érezte magát, de tévedett.

Vera szívének zárjához csakis Gergő férhet hozzá, ugyanis a srác hónapokkal korábban már feszegette azt. A két fiatal nem teljesen ismeretlenül kezdte meg közös életét az RTL Klub valóságshow-jában, hiszen egy internetes társkereső oldalon már kis híján eljutottak a randevúig. Gergőnek megakadt a szeme Vera hirdetésén, és levélben jelezte is felé, hogy érdeklődik iránta. Az érzékeny lány sem volt közömbös a srác iránt, így levelezésbe kezdtek. A randevúig azonban nem jutottak el, mivel Vera egy idő után már nem válaszolt Gergő leveleire.

Az Új Ász megkereste a lány egyik közeli barátnőjét, aki elárulta: a két szingli játékos a casting során találkozott először egymással.

“Azt nem tudom megmondani, hogy annak idején miért szakadt félbe köztük az ismerkedés, de azt tudom, hogy valóban Gergőre gondolt Vera. Azt tudom, hogy nyitva hagyta azt a bizonyos kaput, és most a srácon múlik, hogy besétál-e rajta. Sokat csalódott a férfiakban, így biztos vagyok benne, hogy csak óvatosan engedi majd magához Gergőt. A válogatások során már találkoztak, és beszélgettek is egymással. Akkor Gergő egyértelmű jelzéseket küldött felé, ezért amondó vagyok, hogy bármi kialakulhat kettejük között” – fejtette ki Zita, Vera barátnője.



A napilap azt is kiderítette, hogy nemcsak Cristofel – VV Gombi ismerőse – rendelkezik celebbarátsággal, hanem az összeférhetetlen Attila is. A villalakó ugyanis szoros kapcsolatot ápol a Kozmix zenekar egykori frontemberével, Lányi Lalával, olyannyira, hogy Artúrbandi névre hallgató kutyájára is az énekes vigyáz, míg ő a Villában raboskodik.

“Nagyon jól érzi magát a kutyus – kezdte az Új Ásznak az énekes, aki három éve, közös munka révén került barátságba Attilával. “Az első pár napban még kicsit furcsa volt, de most már otthon érzi magát nálam. Attilától írásos, részletes használati utasítást kaptam. Ugyanúgy a legdrágább tápot adom neki, ahogy a gazdi, tudom, hogy allergiás a csirkehúsra, és a vitaminokról sem feledkezem meg. A kosarát úgy kellett elhelyeznem, hogy emberközelben legyen és rálásson az ágyra. Van egy külön pokróca, amivel a nappaliban le kellett takarni egy fotelt, ahová felugorhat. Itt vannak a kedvenc játékai is. Egy dologgal borít ki, hogy egyetlen másodpercet sem tud fél méternél távolabb lenni tőlem, különben iszonyú hisztit csap” – mesélte Lala, akinek kisfia is megkedvelte VV Attila kutyáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik