Szórakozás

Ledobták a textilt a VV5 bombázói

A fiúk különböző versenyeken próbálták megállapítani, ki a legszebb nő a Villában. Ez tovább növelte a lányok közötti rivalizálást, és hatalmas vitákat eredményezett.

A szépségversenyen a csajoknak először fehérneműben kellett táncolniuk a fiúk előtt, majd az érzékiségüket vetették be. Itt kezdődött igazán a macskaháború, mert a pontozás nagyon meglepő volt, ugyanis a gyilkos tekintető Annamária lett a legérzékibb nő a luxusbörtönben. Ettől a többiek rettenetesen bedühödtek. Kinga óriási hisztit csapott, sőt, a Cselszövő még sírógörcsöt is kapott, mint megtudtuk, az önértékelése, gyenge lábakon áll. A fiúk eredményhirdetése előtt ugyanis megsértegették egymást a Fura Annamarival.



Az igazi probléma, azonban csak eztán jött. Feladatot kaptak a lakók: csirkét kellett kopasztaniuk. Dya akadt ki a leglátványosabban, Seherezádé megállapította, hogy ha vidéken nőtt volna fel, nem enne húst. Veronika pedig el sem kezdte a feladatot, Annamari pedig csak tépett, és tépett így, megint vitte a prímet. Ettől a lányok újra csak kiakadtak, és meggyanúsították a fiúkat, hogy túlságosan „lájkolják” a lányt.



Az új lakó, a skalpvadász Cristofel érkezése meglehetősen jót tett a Villa hímarányának, bár Attila nem nagyon örült a babaarcú suhancnak. Rögtön közölte is vele. Szerinte vannak okos és kedves 18 éves fiúk, de az Összeférhetetlen szemében Cristofel egy bugyuta 18 éves. A kubai macho végül 5 pontot kapott a szimpátiaszavazáson.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik