Szórakozás

Hármas szexet is vállalna a VV5 Alfahímje

A börtönt is megjárt VV Gergő barátai szerint bevállalós srác, Dyával és Seherezádéval is szívesen ágyba bújna a kamerák előtt.

Kedden este kiderült, a napok óta lappangó, de mindenki számára nyilvánvaló dolog: Gergő és Seherezádé tetszenek egymásnak. A villalakók ugyanis azt a feladatot kapták, hogy válaszoljanak különböző provokatív kérdésekre, melynek során az Alfahím kijelentette, számára Dya a legszexisebb, a legnagyobb kisugárzása azonban Seherezádénak van a Villalányok közül. A szőke bombázót ez különösen megviselte kint maradt olasz szerelme miatt, később a szobában már arról beszélt Kingának, alig várja, hogy Dya és Gergő összejöjjenek, hogy elterelődjön róla a „gyanú”.

Barátja szerint Dukai Regina bátyja akár egyszerre is ágyba vinné a két lányt, ha ők úgy akarnák, Gergő ugyanis bevállalós, ilyen téren abszolút aktív, és volt már ilyen élménye – mesélte a jó barát. Ugyanakkor hangsúlyozta: az Alfahímnek fontosak az érzelmek is, egyszer három hónapot is várt egy lányra, amíg megkapta. Egyébként válogatós, a testvére szépsége rávetül az igényességére: nagyon fontos számára a sportos külső, ezért is vonzódhat többek között Seherezádéhoz és Dyához is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik