Szórakozás

Hajdú kétmillióért bocsát meg Damunak

A színész megszegte a Frizbivel kötött exkluzív szerződését, amikor interjút adott egy másik tévéműsornak, majd két napilapnak is.

A bíróság hétfőn hozott ítéletet Damu Roland ügyében, másnap pedig Hajdú Péternek adott exkluzív interjút a Frizbi felvételén az ítéletről és a tárgyalásról. Pár napra rá azonban már a konkurens csatornán, az RTL Klub Fókusz című műsorában, valamint két napilapnak is nyilatkozott, megszegve ezzel a producerrel kötött szerződését. Hajdú ezért jogi lépéseket fontolgat, illetve felhívást intézett azokhoz a hölgyekhez, akiket Damu valaha is bántalmazott, hogy jelentkezzenek.

Damu ügyvédje szerint azonban a volt sorozatsztár nem követett el szerződésszegést. Dr. Ruttner György szerint ugyanis az exkluzivitás, vagyis a kizárólagosság nem magára az interjúadásra, hanem annak tartalmára vonatkozik.

„Itt igazából félreértésről van szó. Itt egyik esetben sincs exkluzivitás. Az egyik műsor egy bizonyos témáról, egy másik műsor pedig egy másik témáról kérdezte meg a védencemet” – magyarázta az Aktívnak az ügyvéd, aki arra a kérdésre, hogy ő biztatta-e Damut a másik tévés szereplésre, kitérő választ adott: „Én erre nem kívánok ennél többet reagálni. Damu Roland minden kérdésre, bárki is tette fel, mindig megpróbál őszinte választ adni”.

Hajdú ennek ellenére arra készül, hogy beperli a színészt, sőt olyan nők jelentkezését várja, akiket korábban bántalmazott a Jóban Rosszban egykori sztárja. Úgy tudni a show-man kétmillió forint nem vagyoni kártérítést követel Damutól.

Az első fokon, nem jogerősen 6 év letöltendő börtönbüntetésre ítélt színész várhatóan fél év múlva áll majd újra bíróság elé, ahol a celebügyvéd Ruttnernek, a szintén sztárügyvédnek számító Zamecsnik Péterrel kell majd szembenéznie. Zamecsnik volt többek között Császár Előd ügyvédje is, miután a popsztár halálos balesetet okozott még 1998-ban.

A Bors mai számában arról ír, hogy az elsőfokú tárgyalást vezető bírónő, dr. Szabó Noémi három nappal az ítélethozatal után, múlt csütörtökön lemondott tisztségéről. A napilap úgy tudja, eredetileg is arra készült, hogy ez lesz az utolsó ügye, azért tűzött ki gyakran tárgyalást, hogy alig egy év alatt sikerüljön eljutni az ítélethozatalig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik