Szórakozás

Mégsem dől el holnap Stohl sorsa?

Nem sikkadhat el az igazság - ezt mondta Pali bácsi ügyvédje, aki szerint egyáltalán nem biztos, hogy kedden ítéletet hirdetnek a színész-műsorvezető ügyében.

Lezárult egy korszak – Stohl Andrást utoljára köszöntötték drogprevenciós előadáson, legalábbis a mostani bírósági ítélet előtt. 22 rendezvényen van túl, és 22 alkalommal idézte fel a tavaly májusi balesetet.

A legutóbbi előadás helyszíne ezúttal Szlovákia volt, a magyar határtól 30 km-re található Érsekújvár – számolt be a Fókusz. Buci az elmúlt hónapok során szinte minden meghívásnak eleget tett, északi szomszédunkhoz most jutott el először.

Azt mondja, bár változott a róla alkotott vélemény, de ügye így is megosztja a társadalmat.

“Lesz olyan, aki azt gondolja majd, ha esetleg felfüggesztettet kapok, hogy Stohl Andrást kimosták, megúszta, neki mindent lehet. Lesz ilyen biztos. De azt is tudom, hogy nagyon sokan lesznek, akik azt fogják mondani, hogy: jaj, de örülök, és remélem, hogy mostantól kezdve ugyanazt a Stohl Andrást látom, akit a baleset előtt láttam. Hát azt a Stohl Andrást már nem fogják látni!” – mondta a műsorvezető az előadáson.

Stohl már elkezdett próbálni a Nemzeti Színházban is, de minden a kedden bekövetkező tárgyaláson és ítéleten múlik. A színházban, ha kell, helyettesítik, de számítanak rá. Mint ahogy a drogmegelőzés szakemberei, hiszen a színész 4 évre vállalta, hogy segíteni fog.



Stohl ügyvédje szerint a szeptember 6-i tárgyaláson ítélet születik, és bízik benne, hogy minden szempontból enyhébb lesz az elsőfokú döntésnél. A baleset legsúlyosabb sérültje, Kaincz Pál képviselője szerint azonban tovább húzódhat az ügy – írja a Bors.

Dr. Mester Csaba úgy véli, a két szakértői vélemény között alapvető ellentmondás van, és ezt a bíróságnak fel kell oldania. Meg kell állapítani, van-e maradandó fogyatékossága Pali bácsinak. A mostani szakértői vélemény az ő álláspontuk szerint nem felel meg a valóságnak, ezért nem hagyja annyiban a dolgot, és megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik