A transzexuális Dávid gyermekkora óta küzd rossz testbe zárt lelkével. Szilviaként született egykor, mostazonban végre valóra vált a legnagyobb álma: megkapta a férfivá váláshoz elengedhetetlen új szervet .
Dávidról az Aktív számolt be először pár nappal ezelőtt. “Erről nem én tehetek, hogy férfi aggyal női testet rótt rám a sors, de így, hogy orvosolható, én mindenben szeretnék igazi férfi lenni” – nyilatkozta akkor a 37 éves férfi, aki először 5 évesen közölte a szüleivel, hogy mit érez. Ki nem állhatta a szoknyákat és húsvétkor inkább locsolkodni ment volna a többi fiúval, mintsem otthon játsszon a babáival. A szülők ekkor szakember segítségét kérték, bízva abban, hogy kezelhető a kislány állapota, de az orvos közölte velük, soha nem fogják tudni kigyógyítani Szilviát.
A transzexuálisok egész életük során egy belső és egy külső harcot vívnak. A belsőt magukkal, a külsőt a sokszor teljesen elutasító világgal. Dávid többször is megpróbált véget vetni az életének, 24 évesen azonban végül úgy döntött, megfelel az elvárásoknak: férjhez ment, megnövesztette a haját és szoknyában kezdett járni, majd később gyermeket vállalt.
A most 14 éves kamaszlányt sokan és sokszor bántják az édesanyja miatt, aki egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy dacolva a társadalmi elvárásokkal, véget vet a szenvedésnek és végre külsőre is férfivá válik. Szerdán került sor a utolsó előtti helyreállító műtétre, melynek során a sebészek Dávid hasfalából péniszt alakítottak ki – számolt be a Bors.
Az operáció több, mint hat órán át tartott. A lábadozási idő letelte után még egy műtét vár a férfira: szilikon implantátumot helyeznek a nemi szervébe. Dávid reméli, az a beavatkozás is sikeresen zajlik majd és azután végre boldogan és normálisan élheti a saját életét.