A legnagyobb erény a megbocsátás – ezt mondta korábban Gregor Bernadett, aki harmadjára kezdte újra kapcsolatát nemrég a férjével, Somogyi Istvánnal, miután véget ért a románca a csak Nyuszómuszóként emlegetett Magyar Attilával. A színésznő szerint mintaházasság nem létezik, ezért nem is gyötri lelkiismeretfurdalás a hűtlensége miatt, szerinte soha nem csalta meg a párját és mindig is tudták, hogy összetartoznak. Pár hónappal ezelőtt azt mondták, ismét friss házasoknak érzik magukat, nyugalom és béke költözött a szívükbe. Az idilli újrakezdés legfőbb bizonyítéka, hogy a Bors információi szerint Gregor újra áldott állapotba kerülne, hogy kistestvérrel ajándékozzák meg ötéves fiukat, Álmost, és Berni első házasságából született nagyfiát, Bencét.
A 39 éves színésznő és férje a napilapnak elárulta, valóban napirenden van náluk a gyerekkérdés, de nem görcsölnek rá a dologra, örömmel várják a kis jövevény érkezését, ha a sors is úgy akarja.
Gregor már több helyen elmondta, hogy az anyaság számára a legfontosabb a világon, mert ez az az állapot, ami igazán boldoggá teszi. Sőt, azt sem titkolja, hogy két fiú mamájaként leginkább egy kislányra vágyik.