Közélet

Borítékban küldte haza a kórház a halott kisfiút

Az édesanya csupán el szerette volna temetni halva született kisbabáját, rémálmában sem gondolta volna, hogy borítékban kapja vissza fia maradványait.

Az essexi Danielle Tivey 2007 januárjában adott életet ikreinek a Southend-i Kórházban, ám a szüléskor kiderült, hogy az egyik kisfiú, Tommy halva született, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét – írja a Daily Mail.

A hatalmas megrázkodtatáson átesett édesanya nyolc hónapon át harcolt a kórházzal azért, hogy megkapja elhunyt gyermeke maradványait és megadhassa a végtisztességet Tommynak. Mikor végre pont került a jogi csatározás végére és bement az intézménybe a kisfiáért, a recepciós egy barna borítékot nyújtott át az asszonynak, benne a kisbaba tetemével és testrészeivel külön-külön, kis tasakokba csomagolva.

Tivey sokkot kapott, napokon keresztül rémálmok gyötörték, és nem tudta kiverni a fejéből a borzasztó emléket. Ügyvédet fogadott és kártérítési pert indított a kórház ellen, amit 2011-ben meg is nyert.

Az intézmény vezetője elnézést kért a szörnyű “baklövésért”, azt állította, a kórházi papírokkal lehettek gondok és a személyzet emiatt nem megfelelően értesült az édesanya kívánságáról. Bővebb magyarázatot azonban nem fűztek az esethez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik